Epilepsziásan gázolt, másfél évet kapott

2017.03.13. 18:06

Másfél év letöltendő fogházbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, aki 2013-ban epilepsziás rohama alatt több embert elgázolt Budapesten. A férfi titkolta betegségét, halálos áldozatot is követelt hibája.

Másfél évre börtönbe kerül az a férfi, aki 2013 augusztusában egy reggel az Örs vezér téren autóvezetés közben epilepsziás rohamot kapott, és elvesztette uralmát a jármű felett.

A gépkocsi folyamatosan gyorsulva, védőoszlopokat kidöntve elütötte az arra járó gyalogosokat, akik közül

az egyik meghalt, egy ember maradandó fogyatékosságot eredményező súlyos sérüléseket szenvedett.

Emellett egyvalaki súlyosan, kettő pedig könnyen sérült.

Autós gázolás az Örs vezér téren.Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat halált okozó közúti baleset okozásának vétségében. Ezért a férfit egy év fogházra ítélte, és végleg eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A bíróság megállapította, hogy a vádlott tudatában volt epilepsziájának, gyerekkora óta szenved ebben a betegségben.

A másodfokú bíróság a szóbeli indokolásban kiemelte, hogy ennek ellenére

nem kezeltette magát, háziorvosát sem tájékoztatta,

mert tudta, hogy ha a betegsége kiderül, akkor eltilthatják a járművezetéstől.

Az évente kétszer előforduló éjszakai rohamok után sem keresett fel neurológiai szakrendelést, és a háziorvosa által alvászavarra felírt, de epilepszia kezelésére is szolgáló

gyógyszert sem szedte megfelelően.

Autós gázolás az Örs vezér térenForrás: MTI/Mihádák Zoltán

Megállapították azt is, hogy bár tisztában volt azzal, hogy a gyógyszer megvonása

már kiváltott nála nappali rohamot,

vállalta ennek folyamatos veszélyét.