Döbbenetes összefonódások Botka László körül Szegeden

Botka László Szeged, 2014. október 11.
Botka László (MSZP) plakátja egy triciklin Szegeden a Zápor tónál az MSZP, az Együtt-PM és a DK kampányzáró rendezvényén 2014. október 11-én.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Szeged, 2014. október 11. Botka László (MSZP) plakátja egy triciklin Szegeden a Zápor tónál az MSZP, az Együtt-PM és a DK kampányzáró rendezvényén 2014. október 11-én. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
A Botka László, Szeged szocialista polgármestere által vezetett városházát családi, baráti szálak kötik össze a városi bírósággal, a rendőrséggel és a médiával – írja a 888.hu. A portál ezt úgy jellemzi: Szicília piskóta ahhoz képest, ahogy Botka irányítja Szegedet. Botka Lászlóról nemrégen közöltünk cikket, ami azzal foglalkozott, hogy tönkretett kisvállalkozók pénze Botka és egy MSZP-s uniós képviselő, Újhelyi István sofőrje segítségével az MSZP-hez kerülhetett. Vagyis hogy mennyiben volt titkos pártfinanszírozás a Szeviép-ügy, éppen Botka segítségével.
Vágólapra másolva!

Például a Járásbíróság elnöke, Kardosné Csorba Ágnes a polgármesteri hivatalból került jelenlegi pozíciójába. 2004-ig az adóirodán volt a főjegyző, Mózes Ervin beosztottja, és a 888 úgy tudja, a főjegyző ajánlásával került a Járásbíróság elnöki székébe.

A Járásbíróság elnökének férje, Kardos János jelenleg is hivatalvezető a városházán, napi kapcsolatban áll Botka Lászlóval és Mózes Ervinnel.

Botka László személyzeti politikája legalábbis a látszatra nem ügyel, ami a hatalmi ágak precíz szétválasztását illeti Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A portál szerint három önkormányzati cégnek is jogásza Botka László egykori tanácsadója, Pintér Ferenc, aki korábban MSZP-s önkormányzati képviselő volt, a jogi, az ügyrendi és a közbiztonsági bizottság elnöke. Ebben a 2006 és 2010 közti időszakban több szegedi beruházás – például a villamosberuházás vagy a Mars téri piac fejlesztése – miatt alakult ki jogvita a bíróságokon. A portál azt is írja,

a Szegedi Törvényszék elnöke 2012-ig az a Czene Klára volt, akinek ingatlanában Pintér Ferenc ügyvédi irodája jelenleg is működik.

A médiában is vannak érdekes személyi összefonódások. A Délmagyarország című Csongrád megyei napilap vezető beosztású szerkesztője Botka László sajtófőnökének, Vécsey Ágnesnek a férje. Továbbá 2010 előtt Csala Gabriella vezette a Szegedi Városi Televíziót, az ő férje, Németh István pedig egy önkormányzati cég elnök-vezérigazgatója volt. A 888.hu információi szerint Németh István több évtizede barátja Botka László gazdasági alpolgármesterének, Szentgyörgyi Pálnak. Németh István jelenleg a Szegedi Városkép és Piac Kft. vezetője, felesége pedig vezető szerkesztő 2014 óta a helyi televíziónál.

A portál szerint a szegedi rendőrség és a városháza között is vannak családi szálak. Mózes Ervin főjegyző felesége alezredes a rendőrségnél – írja a 888.hu.

Elküldtük kérdéseinket mindezzel kapcsolatban Botka Lászlónak. Amennyiben válaszol, akkor természetesen azonnal megírjuk.

A Szeviép-ügyről két hete írtunk részletesen. A TV2 hírműsora, a Tények oknyomozását tegnap írtuk meg, és hamarosan az Origo is újabb megdöbbentő részleteket közöl majd a feltehetően titkos pártfinanszírozásról. Vagyis hogy Botka és mások mellett egy uniós szocialista képviselő, Újhelyi István sofőrje hogyan segíthette az MSZP-pártkasszát tönkretett kisvállalkozók pénzéből.

UPDATE: Cikkünk megjelenése után Polgármesteri Kabinet aláírással kaptunk választ. Cikkünk állításait érdemben nem cáfolták, szerintük ezek a családi kapcsolatok nem jelentenek semmit. Azt javasolták, hogy foglalkozzunk egyes fideszes politikusok családtagjaival.