Életveszélyesen megfenyegették a kutyája megölésével gyanúsított férfit

állatkínzás tüntetés budapest
Vágólapra másolva!
Bujkálnia kell annak a férfinak, akit életveszélyen megfenyegettek, mert állítólag a kutyáját kidobta az ötödik emeletről. Ezt mondják a rokonai. Ha bebizonyosodik a vád, akár három év börtönt is kaphat az állatkínzás miatt.
Vágólapra másolva!

Életveszélyes fenyegetéseket kap az a káposztásmegyeri férfi, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy kidobta a kutyáját az ötödikről. Az állatkínzás miatt hamarosan bíróság elé álló férfi annyira fél a lakók bosszújától, hogy elköltözött, és bujkál – számolt be a Tények.

A Tények megtalálta a férfi családját, akik először szólalnak meg az ügyben.

– mondta az állatkínzással gyanúsított férfi fia.

A gyanúsított veje azt mondta, hogy az apósa napokig sírt az eset miatt: szerinte a kutya azt hihette, hogy egy kerítést ugrik át, amikor átugrotta az erkély korlátját.

Az állatvédelmi törvény szerint akár három év börtönt is kaphat az állatkínzással gyanúsított férfi, ha beigazolódik, hogy kidobta az ötödik emeletről a kutyát.

A bírói gyakorlat azonban nem ez. Az állatkínzók gyakran felfüggesztett börtönnel vagy pénzbüntetéssel megússzák.

A férfi fia egy felvétellel akarta bizonyítani a Tények stábjának, hogy a kutya túlmozgásos: a felvételen az látszik, hogy egy ház kerítését is képes megugrani a foxi. A videót a Tények munkatársai megmutatták egy fajtamentőnek is.

– mondta Varga Györgyi fajtamentő.

A Tények szerint a rendőrség már ki is hallgatta az állatkínzással gyanúsított férfi otthon tartózkodó rokonait.

Információik szerint több szemtanúja is volt az esetnek. Volt, aki azt állította, hogy a kutya menekülés közben ugrott ki az erkélyen, de volt, aki úgy látta, hogy a férfi dobta ki a foxit.