A BKV helyretette a felújított kék metró szerelvény mai lerobbanásának ügyét. Az ajtók működtek, a záródást visszajelző rendszer viszont bizonytalankodott. Utasok nem voltak veszélyben, de a hiba feltárása miatt ki kellett vonni a kocsikat a forgalomból. Ha javítani kell, a szerelvények felújítását végző cég térítésmentesen elvégzi a munkát.

Megfelelően működnek az ajtók a felújított metrószerelvényen - közölte a BKV sajtóosztálya. A társaság azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek szerint a tegnap forgalomba állított M3-as kocsik máris lerobbantak.

Fehér az új kék metróFotó: Polyák Attila - Origo

A BKV tájékoztatása szerint a valóságban az történt, hogy ma 15:57 perckor az M3 vonalon menetrend szerint közlekedő felújított metrószerelvényen a Gyöngyösi utca állomáson a járművezető ajtójelzés hibát észlelt. Ezért az utasokat leszállította és a szerelvény kiállt a forgalomból.

A szerelvény utasajtói ebben az esetben is megfelelően működtek, a jármű vezetője az ajtók nyitott-zárt állapotának visszajelzésénél tapasztalt csupán bizonytalanságot.

Az említett hibajelenség az ajtók működését nem befolyásolta, így az utasok biztonságát sem veszélyeztette. A hiba okának megállapítása érdekében a szerelvényt ideiglenesen kivonták a forgalomból. A hibajelenség okát a szerelvényekre adott jótállás keretében a METROWAHONMASH cég fogja feltárni.

Az esetleges javítást a cég térítésmentesen vállalja.

A közlekedési vállalat kiemelte, hogy az újonnan forgalomba állt szerelvényeknél – mint minden új vagy felújított műszaki rendszernél - a kezdeti időszakban a kisebb meghibásodások, működési zavarok nem tekinthetőek szokatlannak.