Ugyanaz Botka, mint Gyurcsány, Bajnai vagy Hagyó

Vágólapra másolva!
Meglepő hasonlóságokat látunk Botka László politikai pályafutása, valamint Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Hagyó Miklós pályája között. A bukott és zavaros cégügyek, a személyes gazdagság, valamint a hazugságok tengerében nem könnyű kiigazodni, ennek ellenére megpróbálunk most rendet tenni.
Vágólapra másolva!

Nagyon erőteljes kampányba kezdett Botka László, hogy megszerezze a baloldal vezető pozícióját, és a 2018-as választás előtt ő oszthassa a lapokat a kisebb politikai erőknek. Ennek egyik eleme, hogy úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne az elmúlt évtizedek szocialista kormányzásaihoz, pedig a szegedi polgármester

még a Bokros-csomagot is megszavazta.

Botka eddigi politikai karrierje és teljesítménye nagyban hasonlít Bajnai Gordonéra, Gyurcsány Ferencére és Hagyó Miklóséra.

Botka elsőként tapsolt Bajnainak

A szegedi polgármester még 2012. október 23-án az elsők között volt, aki kiállt Bajnai Gordon jelöltsége mellett, és az első sorokban tapsolt a volt miniszterelnöknek a Szabad sajtó úton. Legutóbbi beszédében azonban már az ő örökségét is elvetette, és kijelentette, hogy Bajnainak is óriási szerepe volt abban, hogy a Fidesz egymás után kétszer is kétharmadot szerzett.

Botka László korábban még tapsolt Bajnainak, ma már vele is szakítana Fotó: Origo

Kilenc öngyilkosság

Jelentős párhuzam fedezhető föl Bajnai és Botka között abból a szempontból, hogy mindkettőjükhöz köthető egy jelentős cég bedőlése. A volt miniszterelnökhöz a Hajdú-Bét bedőlése és több száz ember tönkretétele kapcsolódott. Egy évvel a cég felszámolása előtt 86 millió euróval spekulált az árfolyamváltozásokra a devizapiacon a Hajdú-Bét megbízásából a Bajnai Gordon vezette Wallis Rt., a baromfi-feldolgozó tulajdonosa. Az anyacég határidős devizaügyletekkel akarta csökkenteni a Hajdú-Bét bevételeinek árfolyamkockázatát.

A tranzakciókról szóló kimutatások alapján azonban megállapítható, hogy az ügyletek túlnyomó része veszteséges volt, amelyen egy év alatt 67 milliót vesztett a 2003 decemberében fizetésképtelenség miatt csődbe ment Hajdú-Bét. Egy másik, Bajnai által is szignált dokumentumból az derül ki, hogy 2004 januárjában a Hajdú-Bét elengedte a Bábolna Rt. korábbi, 119 milliós tartozását. Három hét múlva az állami cég mégis fizetett, de akkor már a baromfi-feldolgozó helyett egyenesen a Bajnai Gordon vezette Wallis számlájára került a pénz.

A libatenyésztőket nem kártalanították, 600 család ment csődbe, kilencen öngyilkosok lettek.

Titkos pártfinanszírozás Szegeden?

Botka Lászlóhoz, ha áttételesen is, a Szeviép csődje kapcsolódik. A cég bedőléséhez kapcsolódó büntetőeljárás jelenleg is zajlik, de annyi mindenképpen kezd kirajzolódni, hogy az építőipari vállalkozás egyfajta pártfinanszírozást szolgált. A Szeviép a szocialista kormányok időszaka alatt

több mint 34 milliárd forintot nyert, de 11 milliárdos adóssággal dőlt be.

A cég egyébként Botka állításával szemben Szegeden is több mint kilencmilliárd forint értékben nyert a közbeszerzéseken.

Több hasonlóság is van a libatenyésztéssel foglalkozó Hajdú-Bét és a Szeviép bedőlése között Forrás: hemis.fr/Escudero Patrick

A Szeviép-csőd is több száz kisvállalkozást rántott maga után, miközben a cégből milliárdokat talicskáztak ki. A vállalkozás milliárdokat nem fizetett ki az alvállalkozóinak több nagy beruházás során, eközben kölcsönökkel segítette az anyacéghez tartozó kisebb cégeit, többek között azt, ahol Ujhelyi István szocialista politikus egykori sofőrje volt az igazgató. 2008-tól egészen a 2010-es országgyűlési választásig heti, havi rendszerességgel milliós és tízmilliós nagyságrendű összegeket, mintegy félmilliárd forintot talicskáztak ki ebből a cégcsoportból – derült ki a napjainkban is zajló tárgyalásokon.

Megszavazta a 13. havi nyugdíj elvételét

Botka László akkor sem emelte föl a szavát a parlamentben, amikor a brutális megszorításokat tartalmazó Bajnai-csomag részeként elvették a közszolgálatban dolgozók 13. havi bérét, a nyugdíjasok 13. havi juttatását, megemelték a nyugdíjkorhatárt, eltörölték a szegényeknek járó fűtéstámogatást és többek között befagyasztották a családi pótlékot. Ezeket az intézkedéseket mind megszavazta az MSZP képviselője.

Botka egyetlen szocialista megszorítás ellen sem emelte föl a szavát Forrás: MTI/Mohai Balázs

A Maldív-szigeteken telelt Botka

Gyurcsány Ferenc és Botka között is több hasonlóság fedezhető föl. Mindketten gazdag embernek számítanak, Szeged polgármestere a legutóbbi télen

a Maldív-szigeteken búvárkodott a családjával.

Ezt a kiruccanást nem minden magyar család engedheti meg magának. Botkának egyébként a legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint egy szegedi családi háza, egy mátraalmási (szuhai) üdülője, valamint 95 négyzetméteres, V. kerületi lakás felerészbeni tulajdona és egy XIII. kerületi, 48 négyzetméteres lakása van. 2016-ban kevesebb készpénze lett, 4,5 millió helyett csak 3,5 millió forint, pénzintézeti számlakövetelése viszont 38,5 millióról 42,5 millió forintra nőtt.

Gyurcsány Ferenc és Botka között is sok a hasonlóság Forrás: MTI/Mohai Balázs

Hazugságok

Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédben mondta el, hogy végighazudták a korábbi éveket. Ebben is van hasonlóság közte és a szegedi városvezető között. „Politikatörténeti kuriózum lenne, ha én lennék az MSZP miniszterelnök-jelöltje – mondta Botka még 2016 júliusában. – Mit írnának rá a szórólapra? »Tisztelt választópolgárok,

nekünk nem kellett, önöknek jó lesz, üdv. Magyar Szocialista Párt?«.”

Ehhez képest nagyot fordult vele a világ, mivel mostanra a teljes baloldal vezetője lenne, pedig háromnegyed éve teljesen mást mondott. Arról se feledkezzünk el, hogy 2014-ben azzal az ígérettel nyert Botka Szegeden, hogy öt évig irányítja majd a várost, így esetleges miniszterelnöki távozása a helyi választók becsapása lenne.

Az utóbbi hetekben Botka többször is hazudott arról, milyen kapcsolatban volt a város a csődbe ment Szeviéppel. Előbb a Tényeknek, majd a Népszavának is tagadta, hogy a városnak voltak szerződései a kisvállalkozókat tönkretevő céggel, de aztán kiderült, hogy több is volt.

Botka László egyébként nem állt föl az őszödi beszéd elhangzása idején, és nem mondta azt, hogy ő ebből nem kér. Megszavazta a tandíj, a vizitdíj, a kórházi napidíj bevezetését, és a több-biztosítós egészségügyi rendszert is, valamint más megszorításokat is, így a vasúti szárnyvonalak bezárását is. Botka a teljes szocialista frakcióval egyetemben bizalmat szavazott Gyurcsánynak az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után.

Hagyó–Botka-párhuzam

Botka László szegedi vezetési stílusa nagyban hasonlít Hagyó Miklóséra. Az MSZP volt főpolgármester-helyetteséről a Magyar Narancs a következőket írta még 2010-ben: „ahogy fogyott körülötte a levegő, úgy lett egyre idegesebb, munkatársaival minősíthetetlen módon bánt, az elhatalmasodó stresszt kényszeres evéssel vezette le.

Rendszeresen fenyegetőzött, zsarolt,

rossz minőségű emberekkel vette körül magát, egykori mézesmázos, behízelgő stílusának nyoma sem maradt. 2009 nyarán, amikor az ifjútörökök betámadtak a kongresszuson, már a párt országos vezetői is felismerték, hogy túl engedékenyek voltak Hagyóval.”

Hagyó Miklós volt MSZP-s budapesti főpolgármester-helyettes és Botka vezetési stílusa nagyban hasonlít Fotó: Marton Szilvia - Origo

„Itt olyan szinten kézi vezéreli a várost, olyan szinten függ tőle mindenki, hogy ez neki egy biztos terep, ide bármikor vissza tud vonulni, ez az ő kiskirálysága, és szándékai szerint Szeged továbbra is egy nagy vörös folt lesz Magyarország térképén” – jellemezték a szegedi polgármester stílusát. Botkáról sok mindent elmond, amit a közgyűlésben lévő LMP-s képviselőnek mondott még 2013-ban. Többször említette már az elmúlt három évben, és javasolja a helyi pártszervezetnek, hogy az LMP helyett a LÉSZ nevet vegyék fel, Lehet Ész Nélkül Politizálni, mert amit most és az elmúlt időszakban is művelnek, azt így lehet összefoglalni.

Portré a városvezetőről

Hagyóhoz hasonlóan Botka hiúságával kapcsolatban emlékezetes eset volt, hogy 2009-ben portrét festettek a szegedi városvezetőről. Botka László tagadta, hogy a város rendelte meg a portrét róla, az mégis elkészült, de egyelőre nem függesztették ki nyilvános helyen. A szegedi polgármester akkor azt mondta, hogy

őt összekeverték az elődjével.

Összességében jól látszik, hogy Botka nagyban hasonlít a bukott szocialista miniszterelnökökre. Politikájukat mindig is támogatta, soha nem szólalt föl egyetlen megszorító vagy hibás intézkedés ellen. Szegedet is az ő módszerük szerint vezeti, ezért is furcsa most hallani, hogy miniszterelnökké választása esetén teljesen más politikát folytatna, mint bukott elődei.