Ezt tudjuk eddig a londoni terrortámadásról

london lövöldözés
London, 2017. március 22. Mentősök sebesülteket szállítanak el a brit parlament épületénél, ahol lövöldözés volt 2017. március 22-én. Az első jelentések több sebesültről szólnak, a parlament és a vele szomszédos képviselőház épületét a rendőrség kiürítette. (MTI/AP/Stefan Rousseau)
Vágólapra másolva!
Sok kérdés tisztázódott 24 óra leforgása alatt, biztosan tudjuk, hogy tegnap délután egy szélsőséges iszlamista gyilkolt London szívében, a Westminster hídnál. A hivatalos közlés szerint a támadásban harmincan sérültek meg, heten jelenleg is súlyos, kritikus állapotban vannak. A terrorakcióban három ártatlan ember halt meg, két járókelő mellett egy rendőr, a negyedik halott a terrorista. Utóbbi nevére ma délutánig kellett várni, a Scotland Yard bejelentése szerint az 52 éves Khalid Masood volt az. A hatóságok közben elkezdték felgöngyölíteni a szálakat, hat helyszínen is razziáztak, letartóztatások is voltak. Az Iszlám Állam magára vállalta a merényletet. 
Vágólapra másolva!

Szerda délután valamivel fél 3 előtt egy Hyundai típusú autóban egy férfi felhajtott a londoni Westminster híd gyalogosoknak fenntartott részére és szándékosan belehajtott a tömegbe. Mint később kiderült, mintegy 40 járókelőt sebesített meg, ketten pedig meghaltak. A hídon pánik tört ki, a fékezés nélkül haladó jármű elől többen a Temzébe ugrottak. Köztük volt egy román állampolgárságú nő,

a 29 éves Andreea Cristea, aki túlélte a zuhanást, a mentőegységek súlyos sérülésekkel mentették ki a folyóból.

Az ámokfutó a hídon átérve sem vette le a lábát a gázpedálról, a parlament épületére fordult rá, ahol végül bérelt autójával nekicsapódott a kerítésnek. Komolyabb baja nem lett, kipattant a kocsiból, és kést rántva nekitámadt a parlamentet őrző rendőri erőknek. Egy szemtanú úgy írta le az esetet, hogy a férfi fekete melegítőnadrágot és valamilyen csizmát viselt, mindkét kezében egy húszcentis kés volt.

Hadonászott, az egyik, a hírek szerint fegyvertelen rendőrt szó szerint nyakon szúrta, ő rögtön meghalt.

Ő volt a 48 éves Keith Palmer, aki 15 évet szolgált a londoni rendőrségnél, és a parlamenti és diplomáciai őrség tagjaként dolgozott.

Mentősök sebesülteket szállítanak el a brit parlament épületénél, ahol lövöldözés volt 2017. március 22-én Forrás: MTI/AP/PA/Stefan Rousseau

A támadó miután megölte a rendőrt, berohant a parlament udvarára. Körülbelül 15 métert tett meg, amikor Keith Palmer két kollégája összesen három lövéssel agyonlőtte. Ezzel, bár akkor ezt biztosan még nem lehetett tudni, a március 22-i, London központjában elkövetett terrortámadás befejeződött.

Az első percek

A rendőri erősítés a merénylet után szinte azonnal a helyszínre érkezett, a Westminster hidat lezárták, ahogy az összes többi belvárosi hidat is. A Temze ezen szakaszán nem jártak a hajók, sőt, az angol főváros egyik szimbólumának számító óriáskereket, a London Eye-t is leállították, annak ellenére, hogy több turistacsoport így a levegőben ragadt.

A parlamentben éppen szavazó Theresa May miniszterelnököt egy ezüstszínű állami Jaguárral menekítették ki és szállították vissza az elnöki rezidenciára, a Downing Street 10-be.

A képviselőket és a parlamentben tartózkodókat, körülbelül 500 embert, átterelték a Westminster- apátságba, ahol közel két órán keresztül őrizték őket.

Tobias Ellwood brit parlamenti képviselő (középen) elsősegélyben részesíti a sérült rendőrtisztet Forrás: MTI/AP/Stefan Rousseau

Ezalatt zajlott a mentés, nemcsak a mentőegységek, hanem a civilek is hősies magatartást tanúsítottak. Életeket próbált menteni például Tobias Ellwood, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki a megkéselt rendőrt próbálta meg újraéleszteni, sikertelenül. Az 50 éves Ellwood konzervatív politikus, és mialatt társai az apátságban tartózkodtak, ő a sérülteket látta el. A politikus bátyja 2002-ben egy terrortámadásban halt meg, Bali szigetén.

Vihar előtti csend

Azon kívül, hogy a támadót lelőtték, és hogy a hatóságok szinte rögtön jelezték, hogy iszlamista motivációt gyanítanak a támadás mögött, szinte semmi biztosat nem lehetett tudni a merényletről. Nem csupán az első órákban, hanem még ma délelőtt is egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg.

A támadó kilétéről hivatalos információt csütörtök délutánig egyáltalán nem adott ki a rendőrség,

amely mögött szakmai megfontolás is állhatott, ugyanakkor a hírzárlattal komoly sajtótalálgatásoknak engedtek teret. Így fordulhatott elő, hogy az első feltételezések Abu Izzadeent nevezték meg gyilkosként. A hír a Twitteren jelent meg először, és meglehetősen hitelesnek tűnt: volt olyan izraeli újságíró, aki a Moszadra hivatkozva közölte, hogy a hírhedt hitszónok követte el az akciót, de olyan tekintélyes lapok, mint a The Independent vagy a Channel 4 televízió is saját forrásokra alapozva erősítették meg Izzadeen érintettségét.

Később azonban a BBC elérte a férfi ügyvédjét, aki közölte, hogy Abu Izzadeen börtönben ül.

Ez a forgatókönyv egyébként azért volt magyar vonatkozásból izgalmas, mert az iszlamista szónokot 2015 őszén Lőkösházán elfogta a rendőrség, amikor papírok nélkül vonaton utazott. Igazoltatásakor mindösszesen egy Koránt adott át a hatóságnak. Magyarország visszatoloncolta a férfit és egy másik társát az Egyesült Királyságba, ahonnan engedély nélkül nem is távozhatott volna.

Hogy miért hallgatott a rendőrség, az szerda éjjel nyert értelmet, amikor szabályos razzia indult meg Birminghamben és Londonban, több helyen.

Birmingham az angliai muszlim közösség fellegvárának számít,

de nemcsak ez vezette ide a hatóságokat, hanem az a tény is, hogy a fegyverként használt autót itt bérelték. A rajtaütés összesen hat, nem konkretizált helyszínen zajlott, a rendőrség nyolc embert vitt el – ezt a Scotland Yard terrorelhárításért felelős főnöke, Mark Rowley jelentette be csütörtök reggel. De még így is egy fél napba telt, mire a rendőrség előállt a merénylő nevével: a három halálos áldozattal járó támadásért az 52 éves Khalid Masood felel.

A terrorista Forrás: tellyheads - twitter

Ő tette

Masood Birmingham környékén élt. A férfi korábban is követett el bűncselekményeket. Bűnöző volt, jól ismerte a hatóság, de az MI5 nem minősítette terrorgyanús személynek. Első alkalommal 1983 novemberében vették őrizetbe, legutóbb pedig 2003 decemberében gyűlt meg a baja a rendőrséggel. Akkor azért vitték be, mert kést találtak nála egy rutinigazoltatás során.

Masood ellen semmilyen nyomozás nem volt folyamatban, ugyanakkor Theresa May ma a parlamentben azt közölte, hogy a férfi szélsőséges iszlám nézetei ismertek voltak a titkosszolgálatok előtt.

Masood egy ázsiai nővel és egy kisfiúval élt együtt. Hogy pontosan milyen okok húzódtak meg a férfi terrorakciója mögött, az egyelőre tisztázatlan. Mindenesetre sokat elárul, hogy az Iszlám Állam néhány órája magára vállalta a cselekményt.

Zavar a számokban

Nem csak az elkövető személye körül, hanem az áldozatok kapcsán is komoly zavar mutatkozott. Az első jelentések a merénylővel együtt négy halottról számoltak be, ezt a Scotland Yard szerda este ötre módosította. Aztán ugyancsak a Scotland Yard csütörtök reggel háromra vitte le az áldozatok számát. A súlyos, válságos sérültek száma hét, további könnyebb sérülése harminc embernek van. Dél-koreai, francia, német és román állampolgárok is érintettek a támadásban.

Keith Palmer Forrás: AFP/Ho

A leszúrt Keith Palmeren kívül ott van a halottak között a brit születésű, 43 éves Aysha Frade, aki a DLD College-ban dolgozott, őt a hídon ütötte el a merénylő. A harmadik áldozat Kurt Cochran, egy amerikai turista volt, aki a 25. házassági évfordulóját ünnepelte Londonban. Felesége válságos állapotban van.