Helyreállítják Magyarország egyik legnagyobb történeti kertjét

Újabb jelentős fejlesztések lesznek a keszthelyi Festecsics-kastélyban
Vágólapra másolva!
5,5 milliárd forintból újul meg a keszthelyi Festetics-kastély és annak parkja.
Vágólapra másolva!

Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram Miniszteri Biztosa bemutatta a keszthelyi Festetics-kastélyt érintő fejlesztési projektet és az országos kastélyprogramot, Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője pedig áttekintést adott a fejlesztési projekt régiós hatásairól. A projekt egyik legfontosabb célja az idegenforgalom fejlesztése és a munkahelyteremtés, ennek eszköze a kastély felújítása, amelyet az Európai Unió és a kormány igen jelentős összeggel (5,5 milliárd forinttal) támogat. Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum ügyvezető igazgatója részletesen bemutatta a kastélyt és a parkot érintő aktuális beruházásokat.

Megújult a Festetics-mauzóleum

2011 óta tíz különböző pályázati forrásból komplex felújítás kezdődött el 2,8 milliárd forint értékben, amelynek első üteme 2015. december 31-ig befejeződött. Az első ütemben felújították a Festetics-mauzóleumot.

A keszthelyi Szent Miklós-temetőben magasodó Festetics-mauzóleum a XX. század második felére rendkívül lepusztult állapotba került. Lépcsős alépítménye szétfagyott, díszei és az ívek kazettáit díszítő rozetták nagyrészt eltűntek az idők során. A társaság vagyonkezelésébe került építmény felújítása érdekében 175 millió forint költségvetési támogatásban részesült.

A mauzóleum felújítása 2015 augusztusában fejeződött be,

építésének kilencvenedik évfordulójával egybeeső helyreállítása és átadása nagyban hozzájárult ismertségének növekedéséhez és fennmaradásához egyaránt.

Újabb jelentős fejlesztések lesznek a keszthelyi Festetics-kastélyban Forrás: Origo

Nem lesz több aszfalt

A keszthelyi Festetics-kastély parkjának történeti rekonstrukciójának a fő célja a park értékes történeti növényállományának védelme, illetve pótlása, az angliai származású neves tájkertész, Henry Ernest Milner által alkotott geometrikus kertrészek pontos rekonstrukciója,

az aszfaltburkolatok megszüntetése,

a tó eredeti kontúrjának helyreállítása és a híd pontos újjáépítése volt a múzeumhoz tartozó mintegy 8 hektárnyi területen. A helyreállítás a történeti források alapos és kritikai elemzéséből indult ki, a hosszú távú terület-újraegyesítési és helyreállítási koncepció szem előtt tartásával, a fenntarthatósági szempontok maximális figyelembevételével.

Megújult a díszkivilágítás

A Festetics-kastély parkjának történeti rekonstrukciójához kapcsolódik a közművek felújítása, amelyek az 1950–70-es években készültek az akkor használatos anyagokkal, így azok korszerűtlenné váltak. A park alatt lévő közműhálózat felújítása különösen fontosnak bizonyult, hiszen e nélkül a folyamatos közműjavítások tönkretennék az újjáépített kertet, a felújított zöldfelületet. Sor került a díszkivilágítási rendszer felújítására is.

A megújult park látványterve Forrás: Origo

Látványkonyha is lesz

A második felújítási ütemben megvalósul a kastélyépület részleges gépészeti felújítása, az enteriőrrekonstrukció mellett új kiállítási tematika kerül kialakítása, kiegészül a fényfestés.

Megtörténik a kertészeti területek történeti előzményeknek megfelelő rendezése,

a dísznövények és zöldségtermelő haszonkert geometrikus struktúrájának tájépítészeti eszközökkel történő visszaidézése. A vadászati múzeum két új diorámával bővül, a korábbi honvédségi területen lovas- és agárpályát alakítanak ki, a kertészet területén díszmadárház épül.

Az egykori fejőház (Schweizerei) rekonstrukciója keretében kiállítást rendeznek be „A tej útja" címmel, és "sajtlátványkonyhát" is kialakítanak. Fontos fejlesztés egy új, a kerékpáros turisták igényei szerint kialakított fogadói pont, valamint a gyerekek részére egy történelmi játszótér kialakítása.

Elbontják az autóutat

A történelmi kastélypark rekonstrukciója során a Pál utcai átkötő út megszüntetésére és a Bécsi kapu
felújítására is sor kerül. A terület hasznosítása során

cél a történeti Milner-féle kert visszaállítása.

Ennek a fejlesztési koncepciónak jelentős állomása a kastélypark eredeti állapotába történő visszaállítása, valamint a parkot átszelő autóút elbontása. Az autóút elbontásához, a történelmi kastélypark rekonstrukciójához, továbbá a történelmi park és az eddig felújított park összevonásához összesen nettó 3,054 millió forintot fordítanak.

A keszthelyi lakosok számára egy újdonsággal is kedveskedik a Festetics-kastély, minden hónap egy adott napján – amelyet a kastély honlapján tesznek közzé – egy jelképes összegért, száz forintért látogathatnak el a helyi lakosok a kastélyba.