A Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának jogértelmezése szerint kizárólag a közterület-felügyeleti kamerák alapján leleplezett közlekedési szabályszegésért nem lehet büntetést kiszabni. Pető György ezt az álláspontot egy szombati háttérbeszélgetésen fejtette ki. Ő se fizetne semmit az autósok helyében, ha így buktak meg.

Pető György, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának (FÖRI) vezetője arról beszélt, hogy a fővárosi és kerületi térfigyelő kamerák alapján kiszabott bírság nem keverendő össze a rendőrség által üzemeltetett VÉDA, vagy más kamerarendszerek felvételei alapján kiszabott bírsággal.

Pető György közölte, hogy a közterület-felügyelő csak helyszíni jelenlét esetében bírságolhat,

így vagy rögtön megállítja a szabálytalankodó járművezetőt, vagy fotókkal alátámasztva állapítja meg a szabályszegést. Jellemzően ezek az esetek azok, ahol tilosban parkolásról, behajtási tilalom megsértéséről vagy a forgalmat egyéb módon akadályozó járműről van szó. A FÖRI igazgatója azt is hangsúlyozta, hogy a közterületi kamerarendszer alapvető funkciója a közbiztonság erősítése, de nem tud nem látni közlekedési szituációkat.

Ugyanakkor világossá tette, hogy a FÖRI kizárólag térfigyelő kamerák alapján rögzített szabályszegés esetén

nem szab ki közigazgatási bírságot.

Az egész kérdés akkor robbant ki, amikor többek között az Origo is megírta, hogy a közterület-felügyelők elkezdték a szabálytalanul kanyarodó autósokat 50 ezer forintra büntetni. Az üggyel Tarlós István főpolgármester is foglalkozott, aki arra biztatja azokat, akik így jártak, hogy ne fizessék be a büntetést, mivel a kamerafelvételek alapján a közterület-felügyelő nem jogosult büntetni. Azt is bejelentette, kezdeményezi, hogy a helyzetet mihamarabb változtassák meg.

Ez a kamera sem büntethetForrás: Vezess.hu

Pető György most úgy reagált, hogy a főpolgármester valószínűleg élni fog felterjesztési jogával, hogy a jogszabályokban egyértelművé tegyék a bírságolhatóságot, valamint a szabályszegésre most még kötelezően kirovandó 50 ezer forintos összeg kapcsán is módosítanának.

Előbbi esetben a belügyminiszter, utóbbiban a Miniszterelnökséget vezető miniszter kezdeményezhet jogszabály-módosítást.

Az igazgató egy kérdésre elmondta, ő is azon az állásponton van, mint a főpolgármester, hogy az autósok ne fizessék be a térfigyelő kamerák alapján kiszabott bírságot. 

Az én álláspontom akkor is ez lenne, ha a főpolgármester véleménye más volna, de most még egyet is értünk - mondta. Szerinte most egyéni megfontolás kérdése, hogy valaki befizeti-e a szankciót, de ha igen, utólag már nem élhet jogorvoslattal. Ha viszont valaki nem fizeti be a bírságot, a közterület-felügyelet közigazgatási hatósági eljárást kezdeményez a rendőrségnél, amely a rá vonatkozó szabályok szerint jár el. Hogy ez pontosan mit jelent, azt nem fejtette ki.