Lekerül az "igazi" a Csíki Sör neve elől - interjú a tulajdonossal

2017.03.27. 17:28

Egyelőre csak egy néhány mondatos megállapodás született a Csíki Sör manufaktúra és a Heineken Románia között, a teljes egyezség szövegére még 30 napot várni kell. Lénárd András tulajdonos az Origónak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a mostani békekötés "gentlemen's agreement" alapon jött létre. Nekik is engedni kellett, az Igazi Csíki Sör nevéből ezért két hónap múlva eltűnik az "igazi" jelző. Ez ugyanis zavarta a Heinekent. 

Kikerül az Igazi Csíki Sör nevéből az "igazi" szócska, ez volt az egyik feltétele annak, hogy a manufaktúra megállapodásra jusson a Heineken Romániával – nyilatkozta a kisüzem tulajdonosa az Origónak. Lénárd András elmondta, hogy a kompromisszumba azért ment bele, mert a sörgyár jelezte, az "igazi" jelző zavaró, szerintük megtévesztheti a fogyasztókat, és azt a látszatot kelti, hogy más sörök "nem igaziak". Lénárd belement az alkuba, ezért a jövőben a Csíki Sör név alatt fogják majd forgalmazni a termékeiket. 

Ez 60–90 nap múlva következhet be, vagyis nyártól már így lehet megtalálni a manufaktúra söreit a boltokban. 

Lénárd jelezte, hogy ez költségekkel (új címkézés stb.) és fejtöréssel is jár, de ez már "kellemes, jó érzésű stressz". 

Lénárd Andrásnak (b) van mire koccintaniaForrás: MTI/Veres Nándor

A ma délutáni bejelentés kapcsán, amely szerint a Lixid Project Kft. által gyártott csíki sör és a Heineken Románia között kitört a béke az elmúlt időszak háborúskodása után, Lénárd úgy fogalmazott, hogy az egyelőre nem jogi szöveg, amolyan "gentlement's agreement" alapon jött létre. Ebben az ötmondatos egyezségben azt rögzítették, hogy a felek minden jogi eljárástól elállnak, és egymás mellett megférve dolgoznak majd a piacon. 

A teljes körű megállapodás 30 napon belül születhet meg, ezt kölcsönösen vállalta a Heineken és a Lixid Project. 

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a román táblabíróság döntésével, amely kvázi betiltotta a csíki sör forgalmazását, Lénárd úgy reagált, hogy az alku ezt is magában foglalja. 

Rossz szó, de a Heineken a Csíki Sör jogait átruházza ránk, ezzel felülírja a bírósági ítéletet.  

Lénárd András ugyanakkor jelezte, a megfogalmazás azért hibás, mert manufaktúrájának mindig is igaza volt ebben az ügyben, a csíki sör védjegye őket illette meg, az európai bíróság is nekik adott igazat. A gyakorlatban azonban az ügy rendezése mégis e szerint fog történni. 

A Csíki Sör az "Igazi" nélkül is igazi maradForrás: Origo

A tulajdonos arról is beszélt, hogy a mai megállapodás nem az ő, de nem is a Heineken kezdeményezésére született meg, hiszen már hónapok óta tárgyalóasztal mellett ültek, próbáltak közös nevezőre jutni. Ez azonban mindeddig nem sikerül. Lénárd ennek kapcsán elmondta, hogy "hihetetlenül jólesett nekik" az az összefogás, amely határon túl is bekövetkezett, és úgy értékelt, hogy a kormány támogatása, Lázár János miniszter múlt heti látogatása mindenképp hozzájárult a mostani eredményhez. 

A gyalogság nehéztüzérségi támogatást kapott. 

Lénárd jelezte: egy kezén meg tudja számolni, hány politikust ismer, saját elmondása szerint neki semmi köze nincs az aktuálpolitikához. Ezért esett neki rosszul, hogy a média egy része próbálta kicsavarni ezt a történetet. "Aki itt, Romániában él magyarként, az pontosan tudja, hogy ez az ügy miről szólt" – emelte ki. A vállalkozó szerint minden olyan törekvést, amelyet 

a magyarság öntudatának erősítéseként könyvelnek el a román hatóságok, azt megpróbálják ellehetetleníteni. 

A Csíki Sör körüli kálvária pedig ennek a felfogásnak a példája. 

A tulajdonos a Lixid Project cégről elmondta, jelenleg 140 főnek adnak munkát Székelyföldön és Magyarországon, több piacra most nem szándékoznak kilépni. Napi 40 ezer liter sört termelnek, az eljárás során egyáltalán nem pasztörizálnak. Lénárd szerint ez ma már ritkaságszámba megy, például a magyarországi négy nagy sörgyártó mindegyike pasztörizál, amivel "csak elrontani lehet a sört". 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK