A Fidesz lezártnak tekinti a választási jogszabályokkal kapcsolatos vitát

Vágólapra másolva!
 A Fidesz frakciója lezártnak tekinti a választási jogszabályokkal kapcsolatos vitát, miután véleményük szerint az ellenzéki pártokkal nem lehetett egyezségre jutni a választási eljárási és kampányfinanszírozási jogszabályok módosításáról.
Vágólapra másolva!

Kósa Lajos, a kormánypárt frakcióvezetője és Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja: a március 9-i ötpárti egyeztetésen az ellenzéki frakciók képviselői nem biztosították támogatásukról az általuk szövegszerűen korábban megismert javaslatokat és március 20-ig végleges frakcióálláspontot ígértek. E határidőig azonban az MSZP elutasította, hogy a tervezetet jelenlegi formájában támogassa, a többi frakció pedig vissza sem jelzett.

- írta Kósa Lajos és Gulyás Gergely.
Megjegyezték, a Fidesz tudomásul veszi, hogy ma az ellenzékkel kétharmados törvények esetén még technikai, illetve korábban szavakban az ellenzék által is támogatott módosításokról sem lehet egyezségre jutni. Az e módosítások elmaradásából eredő következményekért a felelősség az ellenzéki pártokat terheli.
Azt is írták, hogy a hatályos választójogi törvény a Velencei Bizottság véleményével összhangban "megfelelő alapját képezi a valódi, demokratikus választások lebonyolításának."