Itt a tavasz: kiújult a biciklisek és a gyalogosok vitája

budapest kerkékpár bicikli
Budapest, 2016. május 5. A MOL Bubi bérelhető kerákpárját használó biciklis halad északi irányba a budai Duna-parton a Lánchíd előtt a kerékpárúton. Mellette jobbra a Sztehlo Gábor rakparton gépkocsik araszolnak mindkét irányba a reggeli csúcsforgalomban. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Egyre többen használják ki a hétvégi jó időt arra, hogy sétálni induljanak. Sokan azonban ezt nem a járdán, hanem a tiltás ellenére a bicikliúton teszik meg, ezért sokszor kemény vita alakul ki a gyalogosok és a kerékpárosok között – derült ki a TV2 Tények című hírműsorából.
Vágólapra másolva!

Régóta tartó konfliktus a biciklisek és a gyalogosok között az országban, hogy ki használhatja a bicikliutakat. A hétvégén már nagyon sokan indultak el biciklivel az utakon és a kisgyerekes, babakocsis családok is többet sétálnak a jó időben – számolt be a Tények.

A biciklisek szerint a babakocsis családokat vagy kisgyerekkel sétálókat nehéz kerülgetni a bicikli úton. Egy gyorsan érkező bicikli könnyen fellökhet vagy akár komolyabb sérülést okozhat a gyalogosnak. Ütközés esetén pedig a biciklis is sérülhet. Általában mindkét oldal a másikat hibáztatja.

Nem mindig figyelünk egymásra Forrás: MTI/Jászai Csaba

– mondta egy gyalogos.

A biciklisták ezzel szemben azt mondják, sok esetben

hiába használják a csengőt, nem figyelnek rájuk a bicikliúton sétálók.

– mondta egy biciklis.

Vidéken és a fővárosban is egyre többen ülnek biciklire Forrás: MTI/Jászai Csaba

"Én nem tűrném el hogy velem szemben valaki cincérkedjen hogy álljak félre vagy menjek arrébb" – mondta egy gyalogos, amiből látszik, hogy

nem mindenki veszi figyelembe a másik biztonságát.

A biciklisek azt mondják, hogy

a bicikliúton gyalogolóknak kellene jobban figyelniük és alkalmazkodniuk, hiszen ők sétálnak a tilosban.