A Soros-egyetem érdekében hoztak törvényt Gyurcsányék

soros györgy
NEW YORK, NY - SEPTEMBER 20: Founder and Chair, Soros Fund Management and the Open Society Foundations George Soros attends 2016 Concordia Summit - Day 2 at Grand Hyatt New York on September 20, 2016 in New York City. Bryan Bedder/Getty Images for Concordia Summit/AFP
Vágólapra másolva!
Személyes hangvételű levélben kérte a milliárdos Soros György Gyurcsány Ferenctől és Magyar Bálinttól, hogy milyen módon szabályozzák a hazai felsőoktatást, hogy az az általa alapított egyetemnek minél jobb legyen – derült ki abból az Origo birtokába került levélből, amit a tőzsdespekuláns írt még 2005. március 5-én. A levél bizonyíték arra, hogy Soros milyen nagy informális befolyással bírt a hazai döntéshozatalra a korábbi szociálliberális kormány idején.
Vágólapra másolva!

Örömmel vette tudomásul Soros György, hogy 2005 márciusában 15 éves akkreditációt nyert az általa alapított Közép-európai Egyetem, és mindezt egy személyes hangvételű levélben köszönte meg Magyar Bálint SZDSZ-es oktatási miniszternek. Az Origo birtokába került levél szerint a Soros-egyetem alapítója szerint

mindez nem történhetett volna meg Magyar személyes hozzájárulása nélkül.

2005. március 5-én írt levelet Magyar Bálintnak Soros György Forrás: Origo

Soros György arról is írt, hogy szeretné, ha a korábbi lex CEU nem veszítené el hatályát, és az akkor életbe lépő új felsőoktatási törvénnyel együtt hatályban maradna. Soros ebben is a liberális oktatási miniszter segítségét kérte. A multimilliárdos-tőzsdespekuláns arra is kérte Magyart, hogy a CEU preambulumában mindenképpen maradjon meg a magyar és amerikai fenntartóra való utalás.

Soros György szívélyes levelében arra is kitért, hogy egyik kollégája, Terták Ádám az akkori miniszterelnök

(Gyurcsány Ferenc) informális támogatását is kérni fogja,

hogy az általa javasolt dolgok mindenképpen legyenek benne a törvényben.

Soros György megköszönte a CEU akkreditációját Magyar Bálintnak Forrás: AFP/2016 Getty Images/Bryan Bedder

Soros hálózata a pártokig is elér

Ez a levél is jól bizonyítja, hogy Sorosék hálója korábban teljesen átszőtte a közéletet, és ez a hatás napjainkban is érvényesül. Soros hatvannál is több, hazánkban működő alapítványa, szervezete a magyar közélet szinte minden szeletében jelen van.

A milliárdos keze így a sajtón és a politikai elemző intézeteken keresztül a felsőoktatáson át a pártokig elér.

A szervezetek szorosan együttműködnek egymással, a kiemelt zászlóshajók között a személyi és intézményi összefonódások pedig többszörösen áttételesek. Különféle csoportosulások tucatjait csatornázták be néhány központi szervezethez és azok vezetőihez – írta korábban a Magyar Idők.