Középiskolások videós pályázatát várják a jövőről

Vágólapra másolva!
Az Osztály mottóval középiskolás osztályoknak hirdetett pályázatot a Diákhitel Központ, arra keresve a választ, hogy milyen a mai tizenévesek jövőképe.
Vágólapra másolva!

A pályázók videós (vlogos) formában mondhatják el, hogyan képzelik el az életüket néhány év múlva.

A téma bármi lehet, amivel a diákok úgy gondolják, hogy elérik a céljukat.

A felhívás célja, hogy még szorosabb közösséggé kovácsolja a fiatalokat a közös kisfilmkészítéssel, és hogy a diákok gondolatokat fogalmazzanak meg, beszélgessenek a jövőjükről.

Elsősorban kreativitást várnak a pályázóktól.

Azt, hogy a képi világ, a vágások és az effektek is legyenek egyediek. A kész alkotásokat egy fájlmegosztóra kell feltölteniük a pályázóknak, a linket pedig a [email protected] címre várja a Diákhitel Központ Zrt.

április 19-éig.

A végeredményt népszerű vloggerek véleményezik. A fődíj mellett különdíjban részesül az a szerencsés osztály, amely a legtöbb kedvelést kapja videójára a Diákhitel Facebook-oldalán. A díjátadó április 29-én lesz, az Xbox One PlayIT Show nagyszínpadán.

A győztes osztály nyereményei:

  • egy tetszőleges helyszínen beváltható 250 ezer forint értékű parti/vacsora kupon
  • PlayIT Deluxe Edition jegyek az egész osztálynak a 2017. április 29-ei budapesti Xbox One PlayIT Show-ra

Különdíj:

  • 5000 Ft értékű Feldobox Ajándékkártya a nyertes osztály minden tagjának.

További részletek a Diákhitel oldalán találhatók.