Életfogytiglani a szentendrei késelő gyilkosnak

Vágólapra másolva!
Hiába üldözte szerelmével, a középkorú nő nem viszonozta. A nő otthonában a férfi egy vita során kést rántott, és legalább 56 késszúrással megölte az asszonyt. A gyilkosságkor az áldozat gyerekei is otthon voltak. 
Vágólapra másolva!

Az eset még 2015 márciusában történt. Emberölés miatt életfogytig tartó fegyházra ítélte első fokon a bíróság.

A férfi és a nő még 2014 novemberében ismerkedtek meg. Mivel a férfi Angliában dolgozott, csak ritkán találkoztak. Ennek ellenére a férfi beleszeretett a nőbe, és vele tervezte el a későbbi életét. A nő nem viszonozta az érzéseit, ezt a férfi nem fogadta el.

A gyilkosság idején a nő gyerekei is otthon voltak

2015 márciusában a férfi hazalátogatott, és szerelmével zaklatta a nőt, mindenképpen találkozni szeretett volna vele. A nő nagy nehezen belement egy találkozóba. Aznap este a nő két gyermeke is otthon volt. A nő beengedte a férfit, akivel hamar összevitatkozott. Az indulatok elszabadultak, és a férfi kést rántott, legalább

56 késszúrással megölte a nőt. A legtöbb szúrás a mellkasát és a nyakát érte.

A sérülései olyan súlyosak voltak, hogy szinte azonnal meghalt. A holttestre állítólag az egyik gyereke talált rá, aki felfigyelt a veszekedésre, de ekkor már nem tudott segíteni az édesanyján.

A gyilkos elmenekült, és megpróbálta megölni magát. Később becsengetett egy házba, és segítséget kért az ott lakóktól.

30 év múlva szabadulhat

Az elsőfokú ítélet szerint a férfi legkorábban harminc év múlva engedhető feltételesen szabadon.