Szeviép-károsultak: Botka László nyakig sáros a csődben

Botka László Szeged, 2014. október 11.
Botka László (MSZP) plakátja egy triciklin Szegeden a Zápor tónál az MSZP, az Együtt-PM és a DK kampányzáró rendezvényén 2014. október 11-én.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Szeged, 2014. október 11. Botka László (MSZP) plakátja egy triciklin Szegeden a Zápor tónál az MSZP, az Együtt-PM és a DK kampányzáró rendezvényén 2014. október 11-én. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
Csődbűncselekmény miatt feljelentést tett a járási ügyészségen a Szeviép-károsultak egy részét képviselő jogász a Biztonsági Üzem Kft.-vel kapcsolatban. A céget annak felszámolásáig vezető férfi jelenleg a szegedi repülőtér igazgatója, akihez talicskával ment a károsultak pénzéért immár másodízben Szabó Bálint, a meg nem térült 429 millió forintot kérve a két tucat károsult nevében.
Vágólapra másolva!

A repülési üzletágágat vezető férfi, Ujhelyi István MSZP-s politikus volt sofőrje az egyik Szeviép leányvállalatot, a Biztonsági Üzem Kft.-t vezette, amely társaság a 2008 és 2010 között az ügyészség szerint 428 millió 905 ezer 423 forintot kapott kölcsönként. Ez nem térült meg, a céget pedig felszámolták.

"Botka nyakig sáros a Szeviép-ügyben"

Szabó Bálint kijelentette, hogy a Biztonsági Üzem Kft.-vel kapcsolatban csődbűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett a járási ügyészségen. „Azt gondoljuk, hogy a Szeviép Zrt. mellett leányvállalatként működő Biztonsági Üzem Kft. működését is érdemes megvizsgálni" – tájékoztatott a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője.

Botka László felelősségét firtatta Szabó Bálint, a Szeviép cégcsoport alvállalkozóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Magyarország legnagyobb közéleti bűncselekményének titulálta Szabó Bálint a Szeviép-ügyet, amelyben

433 vállalkozót károsítottak meg 10,5 milliárd forinttal.

„Büntető- és polgári jogi felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy Botka László nyakig sáros a Szeviép-ügyben, az önkormányzat a helyi szocialistákkal együtt nyakig benne van ebben" – közölte Szabó.

Sofőrből repülőtéri vezető

Emlékeztetett, hogy az ügyészség a három volt Szeviép-vezért különösen jelentős értékre elkövetett csődbűntettel vádolja, és a vádiratban az is olvasható, hogy a Szeviép Zrt. 2008. május 19 és 2010. április 26-a között, a cég fizetési nehézségeinek kezdetétől, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe kerülésének és a tényleges fizetésképtelenségének idején keresztül a csődeljárás kezdetéig

heti, havi rendszerességgel folyósított kölcsönöket a Biztonsági Üzem Kft. részére,

amit a Szeviép 100 százalékos tulajdonában állt.

Ujhelyi István sofőrje is érintett lehet a botrányban Forrás: MTI/Földi Imre

„Magyarán több mint 428 millió forintot talicskáztak ki a Szeviéptől Ujhelyi István volt sofőrjének a segédletével, ami botrányos" – összegzett a jogász. Emlékeztetett, amikor Ujhelyi 2008-ban lemondott államtitkári posztjáról,

sofőrjét nem sokkal később az említett Szeviép leányvállalat élére ültette be.

A 2010-es választások után csődbe ment a Szeviép Zrt., akárcsak a Biztonsági Üzem Kft., a volt sofőrt pedig pályáztatás nélkül a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban álló reptér vezetőjének nevezték ki.

Bilincsben vitték el Szabót

Mint arról korábban beszámoltunk, botrányos jelenetek voltak a március 31-i szegedi városi közgyűlésen: az MSZP-s polgármester igyekezett a Fideszre kenni a Szeviép-botrányt, a károsultak petícióját nem volt hajlandó átvenni, az őket képviselő Szabó Bálint jogászt rendőrökkel, bilincsben vitették el.

Szabó Bálint, a Szeviép cégcsoport alvállalkozóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetőjét legutóbb bilincsben vitték el Forrás: Szegedma.hu

Több száz kisvállalkozót tett tönkre az építkezési projektekkel foglalkozó Szeviép évekkel ezelőtti csődje. A büntetőügy napjainkban is zajlik. A károsultakat képviselő ügyvéd szerint a több mint 11 milliárdos tartozást maga után hagyó vállalkozás központi szerepet tölthetett be az MSZP finanszírozásában.