Törvény születik a veronai buszbaleset után

Vágólapra másolva!
Társadalmi egyeztetésen van a veronai busztragédiával kapcsolatos törvénymódosítás-tervezet, közölte az Emmi. Mindent rögzítenének, még azt is, hogyan kell eljárniuk az iskoláknak az utaztató cég felkérése során.
Vágólapra másolva!

A kormány a gyerekek védelme érdekében megalkotja a

külföldi utazásokkal kapcsolatban szükséges törvényi szabályokat,

miután január 20-án éjjel Verona közelében súlyos balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A szerencsétlenségben tizenhatan haltak meg.

A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Az Emmi tájékoztatása szerint a törvényt kiegészítik a külföldi iskolai kirándulás fogalmával, és rendelkezik arról is,

kinek milyen felelőssége van baleset után.

Továbbá rögzítik azt is, hogy hogyan kell eljárniuk az intézményeknek az utaztató cég felkérése során.

Az osztályfőnököknek, munkaközösség-vezetőknek, valamint a diákönkormányzatokat segítő pedagógusoknak meghatározzák, pontosan mennyi munkaórát kell szánniuk az utazással kapcsolatos feladatok rendezésére.