Az Iszlám Államhoz akart csatlakozni a stockholmi merénylő

2017.04.13. 06:54

2015-ben Rakhmat Akilov Szíriába szeretett volna utazni, hogy ott csatlakozzon az Iszlám Államhoz, de a török-szíriai határon feltartóztatták – mondta egy üzbég biztonsági tisztviselő.

Felkerült a vallási szélsőséggel gyanúsítottak körözési listájára

Az üzbég tisztviselő, aki nem szeretné elárulni a nevét, továbbá azt mondta, hogy az Iszlám Állam tádzsik ágához tartozó egyik sejtjének a befolyása alá került Svédországban a későbbi merénylő. Elmondása szerint 2015-ben elfogták a török-szíriai határon és visszaküldték Svédországba. Az üzbég hatóságok felvették a vallási szélsőséggel gyanúsítottak körözési listájára.  Az elhangzottakat nem kommentálta a svéd bevándorlási hivatal, a hírszerzés, pedig a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva elutasította, hogy megjegyzést fűzzön hozzá.

Tavaly elutasították a letelepedési kérelmét

A 39 éves férfi 2014-ben nyújtott be Svédországban letelepedési kérelmet, amelyet 2016 júniusában elutasítottak, de ezt követően a helyi hatóságok nem tudták őt visszaküldeni Üzbegisztánba, mert nem tartózkodott a korábban megadott címen. Február végén a rendőrség már hivatalosan is körözte a férfit. A svéd biztonsági szolgálatok szerint Akilov feltűnt hírszerzési jelentésekben, de nem tekintették veszélyesnek.

Akilov beismerő vallomást tett

Akilovot néhány órával a pénteki gázolást követően vették őrizetbe fő gyanúsítottként. A 39 éves férfi védője kedden közölte, a terrorcselekménnyel vádolt Akilov beismerő vallomást tett.