40 milliós csalás Nógrád megyében

Vágólapra másolva!
Tíz autó többszöri eladásával körülbelül 40 millió forint áfa csalást követtek el Nógrád megyében. Egy testvérpárt és további három embert gyanúsítanak a csalással.
Vágólapra másolva!

Az idősebb testvér még 50 millió forintot is sikkasztott

A testvérek nagy értékű autókat vásároltak saját külföldön bejegyzett cégek nevére, majd azokat olyan magyar cégeknek adták tovább, amiket saját embereik, strómanjaik vezettek. Végül az autók többségét haszonnal eladták. Céljuk az áfa fizetés megkerülése volt - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MIT-t.

Az idősebb testvér saját magára költött 50 millió forintot a család román cégének bankszámlájáról, ezért őt sikkasztással is vádolják.

Lefoglaltak egy széfnyi aranyat is

A testvéreket és a cégek ügyvezetőit költségvetési csalás gyanújával hallgatták ki a pénzügyi nyomozók. Az akcióban lefoglaltak két luxusautót több mint ötvenmillió forint értékben, csaknem hárommillió forint készpénzt és egy széfnyi arany ékszert, hogy az okozott kár megtérüljön.