Török Gábor: Az antiszemitizmus lehet, hogy politikai termék

Török Gábor politológus beszélget Kovács Gábor újságíróval Budapesten 2014. szeptember 30-án
Török Gábor politológus beszélget Kovács Gábor újságíróval Budapesten 2014. szeptember 30-án
Vágólapra másolva!
Hosszú interjút adott a 888.hu-nak Török Gábor politikai elemző. Ebben többek között felvetette, hogy a Jobbik rasszizmusa és antiszemitizmusa vajon politikai termék-e? Tehát Vonáék alapvetően azért gyűlölködtek-e a cigányság és a zsidóság kapcsán, mert így tudtak betörni a nagypolitikába? De arról is beszélt, hogy nem igazán hisz a párt mérséklődésében, még úgy sem, hogy tisztában van vele, hogy őt egyébként "szereti" a Jobbik. Utalt rá, hogy Vona parlamenti felszólalásai mögött Simicska Lajos vállalkozó állhat.
Vágólapra másolva!

Brutális kampányra számít Török Gábor a 2018-as országgyűlési választások előtt – többek között erről is beszélt a 888-hu-nak adott interjújában. Szerinte a tét az, hogy a Fidesz képes lesz-e megtartani az abszolút többségét vagy sem. Az ellenzéki pártokkal együtt szerinte Simicska Lajos nagyvállalkozó is utóbbiban érdekelt, Török ezért azzal számol, hogy a Jobbik mellett hitet tevő pénzember komoly tényező lesz a versenyben. Sőt, utalt rá, hogy már most is az.

Török szerint a helyzet klasszikus "nálam van a stukker, és nem félek használni" szituáció, éppen ezért egy nagyon durva és kiszámíthatatlan kampány jöhet.

Az elemző ugyanakkor jelezte, hogy szkeptikus a Jobbik által diktált mérséklődési stratégia sikerében. Úgy értékelt, hogy a művelet célja, hogy Vona Gáborék elfogadhatóvá tegyék magukat a kormányváltásra szavazók számára. A Jobbik bár megjelent ezen az étlapon, de csak C, D és E választási lehetőségként.

Ha egy totális baloldali összeomlás van, a Jobbik csak akkor jöhet ki jól a pálfordulásból. Ez viszont nem a Jobbiktól függ, hanem attól, hogy mi történik a baloldalon. A Jobbik sikeréhez a baloldal olyan mértékű öngyilkos politikája kell, ami még tőlük is nehezen elképzelhető.

A szakértő ezzel összefüggésben felvetette, lehetséges-e, hogy Vonáék korábban azért hangoztatták előszeretettel a cigány- és zsidógyűlöletüket, mert ez valójában egy politikai termék volt. Volt egy kigondolt hely a politikai palettán, a Jobbik pedig így próbált ide befutni. "A kérdés, hogy valóságos, megélt, átélt érzelem volt-e (a rasszizmus és az antiszemitizmus), vagy egyszerűen egy politikai termék. Én azért hajlamos vagyok azt gondolni, hogy az esetek egy jelentős részében a politikában politikai termékek vannak. Mi más magyarázná ezeket a brutális változásokat?" – érvelt.

Török Gábor politikai elemző Fotó: Szabó Gábor - Origo

Török egyébként nyíltan beszélt arról is, hogy őt a Jobbikban szeretik, mert annak idején, amikor a párt feltűnt a színen, az elemző nem volt hajlandó nácinak titulálni a mozgalmat. Vonáék pedig ezt úgy értelmezték, hogy Török közülük való. Olyannyira, hogy amikor Török kitalálta, hogy elindul egy időközi választáson, a Jobbik beállt mögé, de még az államfői jelöltségét is támogatták.

A 888 rákérdezett arra is, hogy Török hogyan látja a parlamenten kívül szerveződő erőket, például a Momentumot. Erre úgy reagált, hogy a valószínű forgatókönyv az, hogy az új formációk nem lesznek sikeresek, mert nem tudnak politikát csinálni politikusok nélkül.