Egyre több a szívtranszplantáció Magyarországon

Vágólapra másolva!
Az európai transzplantációs szövetség tagjaként külföldről is kaphatnak szívet a betegek.
Vágólapra másolva!

2012-ben csatlakozott Magyarország az európai transzplantációs szövetséghez, így a hazai szívtranszplantációs központban kezelt, sürgős szívátültetésre váró betegek külföldről is kaphatnak szívet, ami sok esetben az életet jelenti számukra.

25 éves a szívátültetés Magyarországon

Ónodi-Szűcs Zoltán erről Szolnokon a "Szívre várva" mottóval kezdődött kardiológiai tudományos tanácskozás megnyitóján beszélt. Az egészségügyért felelős államtitkár azt is elmondta, hogy a csatlakozás sikerét látványosan mutatja, hogy amíg

1992 és 2012 között, azaz 20 év alatt összesen 239 szívátültetés volt Magyarországon, addig 2013-tól 2016-ig, mindössze négy év alatt 209 műtétet végeztek el.

A 18. alkalommal megrendezett szolnoki kardiológiai konferencia résztvevői fő témaként ezúttal a szívtranszplantáció és a szívelégtelenség szakmai kérdésköreit tekintik át, és felidézik a hazai szívátültetés 25 éves múltját.