Ma elsőfokú ítéletet hirdethet Vizoviczki László és 33 társa milliárdos nagyságrendű vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás vádjával indult büntetőperében a Fővárosi Törvényszék.

A két, összesen mintegy 150 oldalas vádirat lényege szerint V. László egy 16 cégből álló olyan, többnyire belvárosi éttermeket, a Hajógyári-szigeten működő szórakozóhelyeket, diszkókat, éjszakai klubokat működtető cégcsoportban volt érdekelt, amelynek nem volt ugyan közvetlen tulajdonosa, de azt az általa megbízott családtagok és ismerősök segítségével a háttérből irányította.

Nem ütötték be

Az ügyészség szerint Vizoviczki László 2010-2012 között négy cég bevételét bűnszervezetben, társai segítségével eltitkolta az adóhatóság elől oly módon, hogy a bevételt, vagy annak egy részét nem ütötték be a pénztárgépbe.

Borravaló

Ugyanakkor a vádlottak perbeli védekezésükben többek között arról beszéltek: a vádbeli egymilliárd forint jogcíme borravaló volt, amelyet szerintük nem kellett bevallaniuk az adóhatóságnak, ezért vagyoni hátrány nem érhette a költségvetést.

Ma a 34 vádlott utolsó szó jogán előadott felszólalását követően kerülhet sor az ítélethirdetésre.

Az üggyel összefüggésben korrupcióval megvádolt rendőröket egy másik eljárásban vonják felelősségre.