40 ezer alatt szinte nem találni ottalvós nyári tábort

Vágólapra másolva!
Egyre izgalmasabb és drágább táborok várják idén nyáron a gyerekeket, a legnépszerűbbek a kaland- és sporttáborok - írta keddi számában a Magyar Hírlap a Táborfigyelő portál összeállítása alapján.
Vágólapra másolva!

A cikk szerint minőségben és mennyiségben is előrelépés figyelhető meg az idei táborkínálatban: a szülők idén több mint 650 lehetőség közül választhatnak.

Az árak emelkedtek, az ottalvós táborok ára átlagosan 40-45 ezer forint hetente, a napközis táborokért 25-30 ezer forintot kérnek. A portál gyűjtése szerint a legolcsóbb lehetőség 12 ezer forintba, a legdrágább tábor 219 ezerbe kerül. A drágulással együtt egyébként megjelentek az előfoglalási kedvezmények is, ezek egyes esetekben az áremelkedést lefedik.

Míg a kínálatban tavaly extrém újdonságnak számítottak a katonai és lövésztáborok, idén már a nyelvi táborokat is megelőzik és a harmadik legkeresettebbnek számítanak.

A szülők többsége egyébként ottalvós lehetőséget keres, a kiemelt területek közé Veszprém, Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala és Heves megye tartozik.