Gyurcsányt és Szanyit is kitüntette Terry Black koronatanúja

Gyurcsány Ferenc
Budapest, 2017. március 15. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke beszédet mond pártja rendezvényén, amelyet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulója alkalmából tartottak a Pilvax közben 2017. március 15-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferencet és feleségét, Dobrev Klárát is kitüntette Magyar Toleranciadíjjal Amanda Elstak transzvesztita előadóművész. Ő az, aki azt mondta, hogy többször találkozott már Vona Gábor Jobbik-elnökkel különböző, melegek körében népszerű rendezvényeken. Vona tagadta, hogy ismerné a transzvesztita férfit.
Vágólapra másolva!

Tanúja van Terry Blacknek arra, hogy Vona Gábor járt a Lokál nevű klubjában, és Terry Black lakásán is - hangzott el a TV2 Tények című hírműsorában. A tanú egy transzszexuális előadó, Amanda Elstak, aki nyilatkozott is a riportban. Amanda Elstak a Magyar Toleranciadíj, a Magyar Jótékonysági Díj, a Magyar AIDS-gála megálmodója, és az Összefogás a Toleranciáért Alapítvány elnöke.

Gyurcsányt és Szanyit is kitüntette

A Magyar Toleranciadíjat eddig

többek között megkapta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök,

Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége, Szanyi Tibor, az MSZP jelenlegi EP-képviselője, Csollány Szilveszter, Sydney olimpiai bajnoka, Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója, Alföldi Róbert színész, rendező, Szerednyey Béla színész, Dobrády Ákos és Tóth Vera énekesek is.

Gyurcsány Ferencet is kitüntette Amanda Elstak Forrás: MTI/Mohai Balázs

Amanda Elstak a melegek körében népszerű Limo Caffe, Capella Caffe, Angyal Bár, Club Bohemian Alibi műsorvezetője.

Amanda Elstak nyíltan vállalja, hogy liberális politikai nézeteket képvisel. 2015. június 1-jétől a Magyar Liberális Párt, Egyenlő Bánásmód Munkacsoport tagja. Egyébként civil munkájában

alternatív gyógyítóként és transzszexológusként tevékenykedik.

"Többször találkoztam vele"

A Tényeknek Amanda Elstak így nyilatkozott: "Vona Gábor úrral a Lokálban találkoztam először Budapesten, a Kertész utcában". Állítása szerint ez nem egyszeri találkozás volt: "több alkalommal is heti, kétheti viszonylatban találkoztam vele. A Lokálból, mivel Terry Black üzemeltette a Lokált, nagyon sokszor átmentünk Terryhez a lakásba. Volt egy úr, azzal mindig megjelent a Terrynek a lakásában zárás után."

Vona Gábort megkérdezte a TV2, hogy ismeri-e Amanda Elstakot. Ő ezt válaszolta a riporternek: "Nagyon fogja szégyellni, hogy ezt a kérdést feltette. Ez az a kérdés, amiért még bocsánatot is fog kérni két év múlva. [...] Nem ismerem egyébként, azt sem tudom kiről beszél."

Terry Black viszont a lehető leghatározottabban azt nyilatkozta a Tényeknek, hogy ha Vona Gábor ügyvédjei megidézik a bíróságra,

el fog menni, és cáfolhatatlanul bebizonyítja állításai igazát.