Felvételt hirdet tehetséges diákoknak a Mathias Corvinus Collegium

Vágólapra másolva!
Felső tagozatos, középiskolás diákokat és leendő egyetemista hallgatókat vár a Mathias Corvinus Collegium (MCC). Az iskolaidőn túli ingyenes, lexikális tudást átadó és készségfejlesztő képzésekre, korosztálytól függően június közepéig jelentkezhetnek a fiatalok.
Vágólapra másolva!

A tehetséggondozó intézmény közleménye szerint

ötödik osztályba lépő kisdiákokat vár a Fiatal Tehetség Program.

A főváros mellett az ország négy városában (Veszprémben, Szolnokon, Pécsett, Miskolcon) működő program alapvetően az otthoni tanulást lehetővé tevő e-learningre és hétvégi játékos foglalkozásokra épül. Az élményközpontú oktatás során, többek között olyan kurzusokkal találkozhatnak a diákok, mint

a pénzügyi és egészségügyi tudatosság, a természettudományos kísérletek, a jövőkutatás, a média rejtelmei vagy az élménybiológia és a robotika.

Az érdeklődők pedagógusi és szülői ajánlással június 20-ig jelentkezhetnek.

A középiskolás programra magyarországi és határon túli középiskolások is jelentkezhetnek. A képzések négy- és nyolchetes rendszerben működő e-learning kurzusokon és havi egy személyes képességfejlesztő tréningnapon alapulnak. A diákok érdeklődésüknek megfelelően választhatnak a legkeresettebb társadalomtudományi területek közül, úgymint

a közgazdaságtan, a jog, a pszichológia, a nemzetközi kapcsolatok vagy a modern kori történelem, ami most egy újdonsággal, az angol B2 nyelvvizsga-felkészítő kurzussal is kiegészül.

A program képzéseire június 18-ig pályázhatnak a tanulók.

Budapesti egyetemek nappali tagozatán továbbtanulókat várja az MCC Juniorképzése. A többlépcsős egyetemi program első, egyéves képzésének célja, hogy a különböző tudásszinttel érkező tanulók ismereteit kiegyenlítse és támogatást nyújtson a felsőfokú nyelvvizsga megszerzésében, ami kötelezően elvárt. A juniorképzés iránt érdeklődők június 25-ig nyújthatják be pályázatukat. A programra sikeresen bekerülők egyetemi tanulmányaik idejére bentlakási lehetőséget is kaphatnak a Gellért-hegyen található Collegiumba.

A képzésekkel és a felvételivel kapcsolatos bővebb információ az mcc.hu oldalon érhető el.