Őket jelölték a Jószolgálat-díj különdíjára, ön dönthet!

2017.05.03. 11:06

A csodatevő polgármester – Bogdán László

Fotó: Szabó Gábor

Bogdán László a Baranya megyei Cserdi polgármestere. 11 éve már, hogy polgármestere a falunak, és a mai napig új ötletekkel áll elő, ő dolgozik a legtöbbet, és tesz mindennap azért, hogy a mintegy 426 főt számláló községben ne legyen bűnözés, és a munkanélküliség a lehető legkisebbre csökkenjen.

Bogdán László szegény cigány családban született. A pécsi fiú gyerekként átkerült a családjával Cserdibe, ahol a mai napig él. Körülményei miatt nem tanulhatott tovább, fiatalon kezdett el dolgozni. Alázatának és különleges képességeinek köszönhetően hamar kiderült, hogy – bár papíron nem járt ki mindent, amit lehetett – többre hivatott, mint mások. Vezetni tudja a környezetében lévő embereket, és jó példát tud mutatni a romáknak. A 70%-ban cigányok lakta településen szinte teljesen felszámolta a bűnözést és a munkanélküliséget.

A polgármestert a legtöbben a köcsögmentesítő akciójáról ismerik; egy olyan bűnmegelőzési programot indított, amely keretében cigány gyerekeket és felnőtteket vitt börtönlátogatásra, hogy elrettentő példát mutasson. Sikerült is, és nem csupán a programnak hála, hanem például annak a fóliasátornak is köszönhetően, amit hat éve hozott létre. A megtermelt feleslegből a rászorulók is kapnak országos szinten. A falu tulajdonában lévő földeken hagymát, krumplit termesztenek, állattartással foglalkoznak. Ha mindez nem lenne elég, létrehozott egy saját cigány márkát, a Lasipét, amely magyarul annyit tesz: jóság. Ez a cserdiek saját élelmiszermárkája, jellemzően savanyúságok. Mindezeknek köszönhetően, a 2006 előtti időszakban elkövetett 200 betörés helyett most már csupán 1-2 betörés történik évente.

A polgármester erőfeszítései nem csupán a cserdieknek szólnak. Mindenkihez szól, országos szinten és a roma vezetőknek is, mert véleménye szerint a cigánykérdés nem probléma, hanem egy megoldandó feladat, ami mellett nem lehet elmenni. Sőt, meg sem áll az országban, nemrég jött haza Amerikából, többek között az ENSZ épületében is tartott beszédet a cigányokat érintő kérdésekről. Például a cigány nők helyzetéről is, amely szintén fókuszban van Bogdán Lászlónál. Igyekszik megteremteni a lehetőségét, hogy a cigány nők ne legyenek alulképzettek a nagyon korai családalapítás miatt.

Nem csak a szervezésből veszi ki a részétFotó: Szabó Gábor - Origo

Az amerikai út Magyarországon sem ért véget, megkerestük a polgármestert, hogy megtudjuk, mit szól a jelöléséhez, hogyan ítéli meg a munkáját, de épp a temetőben volt; „Én magamat nem tudom megítélni, de éppen két közmunkással itt vagyok a temetőben. Egy a 20-as években Cserdiben élt család rokonai jönnek haza most Amerikából, rendbe teszem nekik a sírhelyet, gondoltam, örülnének neki. 426-an laknak Cserdiben, igyekszem mindenkivel jóban lenni. Az erős karakterű emberek megosztó emberek, és vagy szeretnek, vagy nem. A cigánykérdésben azt gondolom, hogy markáns fickó vagyok, és beleállok minden iszapba, de a hazámat sosem szidom. Most jöttem meg Amerikából, és büszke magyar ember voltam ott. Hogy telnek a napjaim... Hát megpróbál az ember jót tenni, a figyelem, az nem szükség, ami az ember körül kialakul, hanem kitüntetés. A kitüntetés az meg olyan élményt kerget az emberben, hogy akármennyire is mondjuk, hogy nem akarunk megfelelni, de a vágy, az mindenkiben ott van, hogy jó legyen, hogy jobban megítéljék, hogy szeressék. A szeretet, az inspirál, hogy még jobb legyek és még többet tegyek."

A facebookos szavazás ide kattintva érhető el, de előtte feltétlenül olvassa el az írásunkat a többi jelöltről is!