Nincs gyógyszerhiány a budaörsi raktártűz miatt

gyógyszerraktár tűz
Budaörs, 2017. április 25. Tűzoltók oltják a tüzet Budaörsön, ahol kigyulladt egy gyógyszergyári épület 2017. április 25-én. A mintegy 5000 négyzetméteres épület raktárrésze kapott lángra, amit több tűzoltóegység kezdett el oltani. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a dolgozóknak időben sikerült kimenekülniük, sérültekről nincs tudomásuk. MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
A Pharma Park ötezer négyzetméternyi telephelye égett le még április 25-én, ahol több forgalmazó cég is tárolt gyógyszereket.
Vágólapra másolva!

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet mai közleménye szerint a tűz nem okozott akkora kárt, hogy emiatt gyógyszerhiány lépne fel. A megsemmisült készleteket a gyógyszer-nagykereskedések

külföldi tartalékaikból pótolták,

ezért előfordulhat, hogy a patikákban nem a megszokott magyar feliratos dobozokkal találkoznak majd a vásárlók.

A mintegy 5000 négyzetméteres épület raktárrésze kapott lángra, amit több tűzoltóegység kezdett el oltani Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Az OGYÉI azonban mindenkit megnyugtatott, hogy a dobozokhoz

magyar nyelvű betegtájékoztatót

is csatolnak.

A közleményben hozzátették, főleg terápiás területeken alkalmazott gyógyszerek égtek el, de többségük helyettesíthető.