Tárki: Stabilan vezet a Fidesz, zsugorodik a Jobbik

2017.05.04. 10:44

Ha volt is hatása az elmúlt hetek utcai demonstrációinak, az nem befolyásolta a pártpreferenciákat, hiszen az elmúlt negyedévben lényegében változatlan a pártok népszerűsége – derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. legfrissebb, áprilisi kutatásából.

A Tárki legutóbbi, januári mérése óta alig találtak statisztikailag mérhető elmozdulást a pártok támogatottságában áprilisra, és így volt ez az azt megelőző negyedévben is. A teljes népesség körében  a Fidesz–KDNP az elmúlt fél évben 33 százalékon állt,  azaz 2016 októberében, idén januárban és áprilisban is minden harmadik magyar választó számára a kormánypártok a legszimpatikusabbak, míg a pártválasztók körében a januári 52 százalékot követően áprilisban 51 százalékot ért el és továbbra is szilárdan vezet kihívói előtt – olvasható az intézet honlapján.

Továbbra is jelentős előnyben van a FideszForrás: AFP/Attila Kisbenedek

Zuhan a Jobbik

A Jobbik népszerűsége a teljes népességen belül januárban 13 százalék, áprilisban pedig 11 százalék volt, míg a pártválasztók körében 20 százalékról 17 százalékra csökkent. Az MSZP a teljes népesség körében januárban 9 százalékon, áprilisban 10 százalékon állt, a pártválasztók körében pedig mindkét hónapban 15 százalékot ért el.

A többi ellenzéki párt támogatottsága is változatlan statisztikai értelemben: a teljes népesség körében a Demokratikus Koalíció januárban 4, áprilisban 5 százalékon, az LMP mindkét hónapban 3, az Együtt 1 százalékon állt, a Párbeszéd tábora pedig továbbra sem éri el az 1 százalékot. 

Bejutna a parlamentbe a DK

A pártválasztók körében a DK januárban 6, áprilisban 8 százalékot ért el, az LMP mindkét hónapban 4 százalékot, az Együtt januárban 2 százalékot, áprilisban 1 százalékot, a PM pedig a januári szűk 1 százalék után áprilisra már nem éri el az 1 százalékos népszerűséget. 

Gyurcsány Ferenc pártja, ha önállóan indulna, akkor bejutnaForrás: Csudai Sándor - Origo

Az elmúlt negyedévben még a pártot nem választók aránya sem változott: januárban és áprilisban is egyaránt a választók bő harmada, 35-36 százaléka nem tudott választani a jelenlegi pártkínálatból, vagy nem nevezte meg választott pártját. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK