Jól fizető külföldi munkát ígérnek, százakat verhetnek át

Vágólapra másolva!
Illegális közvetítői díjakat kérnek el magyaroktól, azért, hogy külföldön dolgozhassanak kínai éttermekben, konyhai kisegítőként. A hirdetésben magas fizetést és bejelentett állást kínálnak. Egy átvert férfi, azt mondta, hogy ahol ő dolgozott, volt olyan helyiség, amit 10 éve nem takarítottak, és a meghirdetett bér felét kapta csak meg – hangzott el a TV2 hírműsorában, a Tényekben.
Vágólapra másolva!

A Tényeknek nyilatkozó átvert férfi azt mondta, egy kínai étterembe ment dolgozni Hollandiába, konyhai kisegítőként. Azt mondta, hogy a helyiség, ahol dolgozott már 10 éve nem volt kitakarítva, szemetesláda volt az asztalon, és az étterem egyik étele szalmonella veszélyes. A férfinek havi 340 ezer forintot ígértek, de csak 170 ezer forintot kapott, és a megbeszéltekkel ellentétben be sem jelentették.

– mondta a férfi a Tényeknek.

Egy másik, szintén Hollandiában dolgozó férfi szerint több száz embert visznek ki kínai éttermekbe dolgozni magyarok.

Azt mondta, hogy közvetítői díjat is kérnek az utazási költség mellett, pedig ez törvénytelen.

Kíváncsiságból felhívott egy hirdetőt, hogy saját kocsival menne például Amszterdamból. Telefonbeszélgetését eljuttatta a Tényeknek is. Eszerint az átszállításért közvetídői díjjal együtt 150 eurót kérnének. Ha itthonról menne, akkor már 190 ezer eurót.

Egy külföldi munkaközvetítéssel foglalkozó cég vezetője azt mondta a Tényeknek, nem lehet elkérni. Szerinte pénzt maximum a szállásért lehet kérni. Azt is mondta, már annak gyanúsnak kell lennie, hogy nem kell nyelvtudás.

– mondta.

Egy másik férfi, pedig aki Németországban dolgozik egy kínai étteremben, a szállásáról küldött fotókat a Tényeknek. Ezeken az látszik, hogy fekete zsák van az ablak helyén, és egy zöldséges rekesz a ruhás szekrény.