Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken egy 38 éves kiskunmajsai apát, aki életveszélyes sérülést okozott kétéves kislányának azzal, hogy forró víz alá tartotta - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Azt írták, emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe szerdán a férfit.

A feltételezett elkövető a gyermeket január végén a fürdőszobájukban - a szakértői vélemény szerint 60 Celsius-fokos - forró víz alá tartotta, és a kislány fájdalmai ellenére is ott tartotta.

A gyermek a testfelületének hozzávetőleg felén másodfokú égési sérülést szenvedett. A gyanúsított beismerő vallomást tett - olvasható a közleményben.