Idegméreggel akart ölni a nő

Vágólapra másolva!
Idegmérget öntött idős emberek teájába, kávéjába egy ipolysági asszony, akit Lukréciaként emlegetnek a faluban. A helyiek szerint egy áldozata már biztos van, a többieket kórházban kezelték. Az asszony azért akart ölni, mert áldozataitól pénzt kért kölcsön, és nem akarta visszaadni.
Vágólapra másolva!

Még mindig szabadlábon van az az asszony, aki a magyar-szlovák határ közelében, Ipolyságon próbált megölni több idős embert – hangzott el a Tényekben.

Lukrécia azzal csapta be az embereket, hogy azt ígérte, ha befektetik nála a pénzüket, magasabb hozamot kaphatnak. Még a közjegyző is hitt neki, aki hárommillió forintot fizetett, de amikor kérte vissza a pénzét, a nő nem adta. A közjegyző nyilatkozott a Tényeknek, és azt mondta:

őt is megpróbálta megölni az asszony.

A kávéjába tette az idegmérget – atropint. Fél óra múlva rosszul is lett, kórházba került.

A nő most a magyar határ közelében próbálkozik újabb csalásokkal, erre a szlovák hatóságok hívták fel a figyelmet. A Nógrád megyei Drégelypalánkon idős embereket csapott be. Addig járt hozzájuk, amíg a bizalmukba fogadták, aztán

elkábította őket, és aláíratott velük egy papírt, amellyel minden vagyonukról lemondtak.

A rendőrség nyomoz, a Tények úgy tudja, hogy a szlovák bíróság a mérgezési és kábítási ügyeket együtt tárgyalja majd.