Miskolcon újraindítják a távfűtést

Schwáb Richárdné ablak hőfokszabályzó hőmennyiségmérő radiátor távfűtés TÁRGY EGYÉB TÁRGY
Budapest, 2009. november 27. Schwáb Richárdné közös képviselő beállítja a kívánt hőfokot lakásának egyik radiátorán a hőszabályozóval a Főtáv ÖKOPlusz program keretében korszerűsített egyik épületben Budapesten, az I. kerület Attila u. 25. szám alatt. A radiátor baloldalán a távolból is leolvasható hőmennyiségmérő. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Azért indítják újra a távfűtést, mert keddtől komoly lehűlés várható.
Vágólapra másolva!

Annyira hideg lesz az idő, hogy a Miskolc Holding Zrt. úgy döntött, újraindítja a távfűtést.

Forrás: MTI/Kovács Attila

A Köpönyeg.hu előrejelzése szerint kedden maximum

10 és minimum 3 Celsius-fok várható,

szerdán pedig még ennél is hidegebb éjszaka köszönt a városra: fagypont alatti hőmérséklettel és 9 fokos napközbeni maximummal.

Az időjárási portál szerint szerdán országszerte lehűlésre kell számítani, mint írják, reggel 0 fok köré süllyed a hőmérséklet, több helyen még 2 méteres magasságban is fagyhat.