Európa legjobbja a magyar táncegyesület

Vágólapra másolva!
A Stylers Dance Company egyesület két csapata is részt vett az International Dance Open Európa bajnokságon, ahol mind a két produkció kategóriája legjobbja lett, ezzel kvalifikálta magát az októberi római világbajnokságra.
Vágólapra másolva!

A tánc magabiztosságot ad

A táncegyüttes 2014-ben alakult Szigethalmon, Sorstánc Egyesület néven. Céljuk a mozgás, azon belül is a tánc megszerettetése a gyerekekkel és a felnőttekkel egyaránt.

A tánc oktatásával igyekeznek egy egészséges önképet kialakítani és magabiztosságot adni, amit az élet más területein is hasznosítani tudnak.

Az együttes vezetői egy olyan közösség megteremtésén dolgoztak a kezdetektől, ahol azok a gyerekek is megtalálják a helyüket, akik máshol nem. A közösség építése céljából táborokat, fellépéseket, workshopokat szerveztek.

Az egysületet Tóth Krisztina vezeti, aki a tánkoreográfiáért, azok betanításáért és a színpadi megjelenésekért is felelős. Rozman Zsolt a csapat menedzsere ként a fellépéseket és versenyeket szervezi és odafigyel, hogy a csapat megjelenése mindig profi legyen.

Elindították az asszisztens programot

2015-ben a Sorstánc Mozgásstúdió néven saját termet nyitottak Szigetszentmiklóson, ami heti hat napon nyitva van. Az egyesület elindított egy asszisztens programot, aminek a keretében minden évben kiválasztanak két táncost a legidősebbek közül, aki lehetőséget kapnak, hogy megtanulják a koreografálás és tanítás alapjait.

Az asszisztensek részt vesznek a csapatok felkészítésében, korrepetálásában és a gyerekek lelki támogatásában is.

Tovább fejlődött az egyesület

2016-tól több stílus is bekerült az együttes repertoárjába, ezért a névváltoztatás mellett döntöttek.

Szeptembertől Stylers Dance Studio néven versenyzik a csapat, ekkor két új tanár is csatlakozott az együtteshez.

115 gyerek táncol az együttesben

2017 tavaszára már 115 gyerek táncoktatásával foglalkozik az egyesület, különböző tudásszinteken. Az egyesület csapatai már az első években részt vettek különböző országos versenyeken, ahol egyre több színpadi tapasztalatot gyűjtöttek. A sok gyakorlás meg is hozta a sikert, ugyanis idén májusban az egyesület két csapata is elindult az International Dance Open Európa bajnokságon, ahol mind a

két produkció kategóriája legjobbja lett, megnyerte a bajnokságot és ezzel kvalifikálta magát az októberi római világbajnokságra.