Már Orbán Viktort is pofán vernék a jobbikosok

Szilágyi György
Budapest, 2015. június 17. Szilágyi György, a Jobbik vezérszónoka beszél az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvénynek az állam vagy önkormányzati vagyon gyarapításával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2015. június 17-én. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Elhatárolódás helyett a Jobbik több fontos tisztségviselője is támogatja a fizikai erőszakkal fenyegetőző Szilágyi Györgyöt, sőt kifejezetten biztatják is arra, hogy – miként azt hétfőn a parlamentben Szilágyi megígérte – valóban „b.ssza nyakon" Dömötör Csaba államtitkárt. Az erőszaklicitbe Vona Gábor háttérembere, Faragó Tamás is beszállt, míg a Jobbik hatvani elnöke, Rákócziné Lózs Csilla már a miniszterelnök megveréséről álmodozik – írta a Pestisrácok.
Vágólapra másolva!

Szilágyi Györgyhöz hasonlóan a Jobbik hatvani szervezetének elnöke, Rákócziné Lózs Csilla is durva erőszakot alkalmazna a neki nem tetsző politikusokkal szemben – írta a PestiSrácok oldala. Rákócziné hétfőn a következő szöveg kíséretében osztotta meg a Facebookon a Szilágyi György parlamenti botrányos fenyegetőzéséről szóló Alfahír-cikket:

Tőlem nem kell bocsánatot kérni mint állampolgártól, mert

én már rég nyakon....tam volna!!

Forrás: Pestisracok.hu

A bejegyzéshez érkező kommentek között feltűnik Faragó Tamásé, akit Vona Gábor legfontosabb gyöngyösi embereként, a Jobbik-elnök ottani „jobbkezeként" tartanak számon. Ő a következőképpen reagált Rákócziné kirohanására:

Mindig az első gondolat a legjobb!

Faragó Tamás egy másik posztjában

„Hajrá Gyuri!"-val biztatta Szilágyit.

Majd egy másik kommentelővel a török, ukrán és japán parlamenti verekedésekről beszélgetett nagy lelkesedéssel.

Nem fogta vissza magát

A Jobbik hatvani elnöke ezután sem bírta visszafogni magát, és később Vona Gábor videóját a következő szöveg kíséretében osztotta meg:

Valaki nem verné már pofán Orbánt is????? Szem rebbenés (sic!) nélkül ennyi baromságot állítani, hogy ők mi mindent tettek értünk!! Igen tettek, nyomorba döntötték az országot. Na de ezt tökéletesen csinálták!!!

Forrás: Pestisracok.hu

Faragó Vona helyi jobbkeze

Rákócziné Lózs Csilla 2016 szeptemberében vette át a Jobbik hatvani szervezetének vezetését. A korábbi elnök, Tóth György István nem indult a tisztújításon, ezért a tagság Rákóczinét választotta meg.

Faragó Tamás a gyöngyösi önkormányzat jobbikos képviselője, sokan Vona Gábor helyi jobbkezeként ismerik. Faragó volt az, aki 2010-ben a Gyöngyösön induló Vona Gábor kampányfőnöke volt. Ezt akkor Czeglédi Ágnes, a Jobbik gyöngyösi szervezetének alapító alelnöke kifogásolta, mivel

Faragó ismert volt a helybeli éjszakai életben és több kaszinót is működtetett.

Hozzá futnak be az információk

A Demokratának nyilatkozva Czeglédi Ágnes kijelentette: „Amikor tudomásomra jutott, hogy ki lesz a városban induló pártelnök kampányfőnöke, és nemtetszésemnek adtam hangot, Sneider Tamás felhívott, hogy a választmányi gyűlésen ne szólaljak fel. Faragónak elegendő a pénze és a szabad ideje, ezért szükség van rá, még akkor is, ha csak néhány hete lépett be a pártba, ha pedig nekem van szükségem némi anyagi juttatásra, akkor elintézi, hogy én legyek a megyei alelnök. Ezt a számomra megdöbbentő ajánlatot határozottan visszautasítottam, hiszen

nem a pénzért lettem a Jobbik tagja."

Szilágyi György kijelentése sok jobbikos tetszését elnyerte Forrás: MTI/Kovács Attila

A lap szerint a háborgást követően Faragót végül hivatalosan elmozdították, de továbbra is minden eseményen ott van Vona mellett, és hozzá futnak be a kerületi információk. Faragó Tamás volt az, akiről Sneider Tamás (egy, a Demokrata által kiszivárogtatott, majd a teljes médiában idézett hangfelvétel tanúsága szerint) úgy akarta meggyőzni Czeglédit, hogy

„a maffiózókkal is jóban kell lenni”.

A Facebook-oldaluk szerint Rákócziné és Faragó az Országgyűlés Hivatalában, a Jobbik alkalmazásában dolgoznak.

Mint arról korábban beszámoltunk, éjszakába nyúló válságstábot tartottak a Jobbikban, hogy kizárják-e a frakcióból az alpári módon fizikai erőszakkal fenyegetőző képviselőt, Szilágyi Györgyöt, az egykori futballhuligánt.

Vona Gábornak, a Jobbik elnökének tisztáznia kell, hogy "cukiság van, vagy brutalitás" – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. Kósa Lajos szerint ez a "többedik alkalom, hogy jobbikos parlamenti képviselő vállalhatatlan dolgot tesz". Példaként említette, hogy korábban egy

jobbikos politikus meggyalázta a Duna-parton lévő zsidó emlékművet,

és még büszke is volt arra, amit tett.