Milliókat csalt ki a megfélemlítés és manipulálás mestere

szeged interjú csaló riport Szegedi csaló riport. Interjú a sértettel
Chovanecz Kata
Vágólapra másolva!
Manipulálás és megfélemlítés. Ezekkel az eszközökkel dolgozik az a szegedi csaló, aki már több millió forinttal károsította meg áldozatait. Többek között egy 42 éves, gyerekeit egyedül nevelő anyát is. Amikor az asszony utánajárt annak, hogy ki csapta be, kiderült, hogy nem ő az egyetlen áldozat. Vagy egy tucatnyi embertől csalt ki több milliót. 
Vágólapra másolva!
Chovanecz Kata Fotó: Hirling Bálint - Origo

Chovanecz Kata 20 éve ismeri a csalót, Tamást. Igaz, csak látásból. 2017 januárjában viszont egy baráti házaspár révén beszédbe elegyedtek. Akkor az asszony gyanútlanul elmesélte, hogy hamarosan vásárolni fog egy utcai garázst, amelyre már a leendő bérlőt is megtalálta. Ekkor Tamás azt mondta a nőnek, hogy

talált egy autót, áron alul, amit ha megvennének, ő a vételár feletti összegért tudná eladni.

A hasznon, ami 700 ezer forint lenne, osztoznának, de ehhez az kell, hogy Kata adja oda neki a megtakarított pénzét.

– mondja Chovanecz Kata.

A férfi végül meggyőzte Katát, hogy adja neki a megtakarítását. Azt mondta a kétgyerekes anyukának, hogy ő azért nem tudja megvenni azt az autót, mert rengetegen tartoznak neki, és hogy a pénzét több helyen is befektette.

Az asszony jóhiszeműen belement az üzletbe. Megbízott Tamásban, akinek megnyerő volt a személyisége. Odaadta a kért összeget, azzal a feltétellel, hogy február 15-ig visszakapja. A csaló végül összesen 2,65 millió forintot szerzett meg tőle. Ezt a pénzt Kata 8 éven át gyűjtögette azért, hogy biztosítsa kislányai jövőjét.

A hitelezésről semmiféle papír nem készült, és pont ezzel élt vissza a csaló.

Bár azt mondta, hogy napokon belül visszaadja a kölcsönkért összeget, az csak nem akart megérkezni. Így a nő február 15-én jelezte neki, hogy kellene a pénze, hiszen egy hét múlva már esedékes a garázs megvásárlása.

Február 23-ra volt megbeszélve az ügyvéddel és az eladóval a szerződéskötés. A csaló egészen addig hitegette Katát azzal, hogy megadja a tartozást. Az asszony egy hét haladékot kért az ügyvédtől és az eladótól.

Tamás viszont csak nem akarta visszafizetni a kölcsönkapott pénzt.

Végül az eladó elállt attól, hogy Katának adja el a garázst: az asszony elbukta az üzletet. A kétgyerekes anya jelezte a férfinak, hogy fel fogja jelenteni.

– magyarázta.

Kata március 13-ig várt a feljelentéssel, majd miután addig sem kapta vissza a pénzét, megtette a szükséges lépéseket.

De nem esett kétségbe, nem ijedt meg a csalótól. Azonnal közzétette a történetét a Facebookon. Ekkor meglepő fordulatot vettek az események.

A kiírás kapcsán rengetegen keresték meg a szegedi édesanyát.

Akkor derült ki, hogy nem ő az egyetlen károsult. Többen is áldozatul estek a csalónak. Több településről, több különböző, egymást nem ismerő ember jelentette fel a csalót, aki nem hagyta szó nélkül, hogy Kata nyilvánosságra hozta a történetet.

– mondja az áldozat.

Üzenetet váltottak egymással – csaló és áldozat Fotó: Hirling Bálint - Origo

Három másik áldozattal együtt tettek feljelentést a helyi rendőrségen. Felvették a tanúvallomásukat. Azóta bővült a kör, és a fellelhető áldozatok száma tucatnyira duzzadt.

Tamás nemcsak a helybeliek közül vert át embereket,

hanem Makóról, Kecskemétről, Kunszentmártonról, de még Budapestről is. A probléma viszont az, hogy egyikük sem íratott átvételi elismervényt vele, úgyhogy az áldozatok nem tudják bizonyítani a kölcsönt. Ennek hiányában pedig nem helyezhetik előzetes letartóztatásba a szegedi csalót.

– meséli sírva a családanya.

A történet a következő oldalon folytatódik.