A pénz miatt ölhették meg a szigetszentmiklósi nőt

Szigetszentmiklósi gyilkosság
Szigetszentmiklósi gyilkosság 2017.05.10.
Vágólapra másolva!
Segítőkész, jólelkű ember volt a néhány napja Újlenyelben brutálisan meggyilkolt nő – többen is ezt mondták az Origo riporterének, aki elment a nő otthonához. Ami biztosnak tűnik, hogy a nőt egy üzlettársa ölte meg. Megverte, többször megszúrta, majd élve eltemette. Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy a nő tartozott a férfinak, vagy fordítva, vagy esetleg teljesen más áll a dolog mögött.
Vágólapra másolva!

Szigetszentmiklós egyik legforgalmasabb részén lakott a nő, akit brutálisan meggyilkoltak. A kétszintes házban – amelynek a falára kamera van felszerelve – egyedül élt.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Segített, akinek tudott

Egy férfi szerint – aki húsz évig volt a nő szomszédja - az asszony keveset volt otthon, sokat dolgozott.

"Rendes, becsületes ember volt - mondja. Ő a lánya esküvőjére friss zöldségeket, gyümölcsöket rendelt az asszonytól.

– mondja.

Mindez évekkel ezelőtt történt, akkor még a házuk földszintjén volt egy kis üzlete az asszonynak és a volt férjének - mondja a szomszéd.

– ezt már egy másik helyi férfi, Szilágyi Márton mondja.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ő állatokat tartott, Marianntól pedig rendszeresen kapott a boltban megmaradt áruból ételt az állatoknak. Szerinte az asszony mindig tisztelettudóan viselkedett.

Egyszer például egy szomszédjának felajánlotta, hogy segít rendezni a temetés költségeit, amikor annak a rokona meghalt.

Ami biztosnak tűnik: pénz állhat a gyilkosság mögött

Úgy tudjuk, az asszony volt férjének üzletlánca volt Dunaharasztin, Tökölön, Érden. A férfi 10 éve elköltözött a szigetszentmiklósi házból. Ennek ellenére

több helyi szerint ő jelentette a volt felesége eltűnését.

Állítólag a gyilkosa azért ölte meg az üzletasszonyt, mert tartozott neki 10 millió forinttal, amit nem tudott megadni. Mások szerint azonban éppen fordítva volt, a nő tartozott a férfinak.

Közben - ahogy azt az Origo megírta - az ügyészség kérte a gyilkossággal gyanúsított férfi előzetes letartóztatását. Attól tartottak ugyanis, hogy megszökik.