Pár nap alatt kisfiát és férjét is elvesztette

Vágólapra másolva!
Az anyja karjai közt halt meg egy lakitelki óvodás kisfiú, pár méterre a kórház intenzív osztályától. A gyerek rotavírus miatt kiszáradt, összeomlott a keringése, ez okozta a halálát. Pár nappal később a férje is meghalt. Három gyerekkel maradt egyedül az asszony.
Vágólapra másolva!

A fiú egy óvodai kirándulás után lett rosszul

Két fénykép és égő mécsesek. Mindössze ennyi maradt a gyerekét és a férjét elveszítő lakitelki nőnek a tragédia után. A kisfiú egy óvodai kirándulás után lett rosszul, hányt, hasmenése volt. Pár nap múlva jobban lett, újra vidám volt. Azonban az egyik este váratlanul rosszul lett a kicsi.

– mesélte a kisfiú édesanyja a Tények riporterének.

Rotavírus okozta a fiú halálát

Az ügyelet azonnal mentőt hívott. Amikor a kórházba került már nagyon rossz állapotban volt a kisfiú.
"Este 10 körül érkeztünk meg a kecskeméti kórházba. Nem akart a mentős bácsi kezébe menni, így átvettem én.

Én vittem, amikor a liftből kiszálltunk, akkor elernyedt a kezemben.

Rohantunk a vizsgálóba és ott azt mondta az orvosnő, hogy menjek ki." – mesélte sírva az anyuka.

A boncolás megállapította azt, hogy rotavírus miatt kiszáradt a gyerek, ezért halt meg.

A férj egy nappal a temetés után halt meg

A tragédiák azonban itt nem értek végett.

11 nappal a kisfia halála után meghalt az asszony férje is.

A férfi egy nappal a gyerek temetése után halt meg az otthonukban.

„Odahajoltam hozzá megpofozgattam az arcát, szóltam neki semmit nem reagált, rátettem a fülemet a mellkasára akkor vettem észre, hogy nem dobog a szíve. Akkor visszaigazítottam az ágyra és elkezdtem a szívmasszázst.

– emlékezett vissza a tragédiára a gyászoló nő.

Három gyerekkel maradt egyedül

Három gyerekkel maradt egyedül az édesanya. A lakitelekiek a tragédia után összefogtak, több mint 300 ezer forintot gyűjtöttek neki, aki így el tudta temettetni a férjét is. A fia temetését az önkormányzat biztosította.