Az ápolók megbecsültségét, a szakdolgozó-utánpótlás nehézségeit emelte ki, valamint az ápolói életpályamodell bevezetését sürgette a Magyar Ápolási Egyesület elnöke csütörtökön Budapesten, a magyar ápolók napján.

Bugarszki Miklós a magyar ápolók napja, május 12. alkalmából tartott rendezvényen azt mondta, fenntartható fejlődés nincs egészségügy és az abban dolgozók munkája nélkül, ezért minden téren támogatni kell az e szakmában tevékenykedőket.

Idézte az európai szövetség tanulmányát, amely szerint Európában is óriási a nővérhiány, és egyes országok az európai direktívával szembemenve alacsonyabb képzettségűekkel végeztetik el a munkát vagy csökkentik az ápolók bérét.

Bugarszki Miklós kiemelte, Magyarország nem ezek közé az országok közé tartozik, azonban a magyar szakdolgozók sincsenek könnyű helyzetben. Kevesen vannak, nagy pszichés és fizikai leterheltség mellett kell dolgozniuk, és nehézkes a szakember-utánpótlás megoldása is - ismertette.

Utóbbival kapcsolatban az egyesület elnöke azt mondta, mindenképpen szükséges lenne ezen változtatni, hiszen a megfelelő képzettségű szaktanárok jelenléte elengedhetetlen. A szaktanárképzés bár biztosított, de olyan komoly anyagi terhet jelent a képzést választóknak, amit már nem tudnak vállalni - tette hozzá.

Bugarszki Miklós szerint szintén elengedhetetlen lenne egy ápolói életpályamodell bevezetése is, ami szakmai előmenetelt és megfelelő anyagi megbecsültséget adna azért, hogy minél kevesebben hagyják el a pályát, illetve, hogy a fiatalok közül minél többen ezt a hivatást válasszák.

Május 12-én ünneplik az ápolók nemzetközi napját annak emlékére, hogy 1820-ban e napon született Florence Nightingale brit ápolónő, a modern ápolóképzés kiemelkedő alakja.