Legénybúcsúkra szállította a prostituáltakat

Vágólapra másolva!
Prostitúció elősegítése és kerítés miatt emelt vádat emelt az ügyészség egy kaposvári férfival szemben, aki prostitúcióra adott bérbe lakásokat és másoknak partnereket szerzett szexre.
Vágólapra másolva!

Egy férfi 2015 elején szerzett meg használatra két kaposvári és egy pécsi lakást, amelyeket bérbe adott prostituáltaknak. 2016. augusztusáig hét – prostitúciós tevékenységet végző – nő napi hat, nyolc és tízezer forintért vette ki a lakásokat.

2016 nyarán aztán a férfi különböző alkalmakra –

legénybúcsúra, baráti összejövetelekre – megrendelésre prostituáltakat közvetített

- olvasható az ügyészség oldalán.

A nőknek rendszerint csak azt mondta el, hova kell menniük, de olyan esetről is tudnak a nyomozók, hogy ő szállította őket a helyszínre.

A prostituáltak egy alkalomért 50 ezer-60 ezer forintot kaptak a szexuális szolgáltatásért, amelyből 10 ezer-20 ezer forintot adtak át a férfinak.

Az ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását, valamint vagyonelkobzás alkalmazását indítványozta.