Megtartotta éves rendes közgyűlését a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége, amely 16. éve fogja össze a nyugaton élő magyar diaszpóra tevékenységét. A szervezet élén megújították az elnökséget, ennek kapcsán pedig a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is megjelent. Potápi Árpád méltatta a szövetség munkáját, és erősen kritizálta Fodor Gábor liberális politikus ötletét a marihuána legalizálásáról.

A Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) fontos iránymutatásokkal és útmutatásokkal segítette a nemzetpolitika alakulását, a tevékenységük nélkül sokkal nehezebb volna a nemzetpolitika érvényesítése - erről beszélt Potápi Árpád a szervezet éves közgyűlésének szünetében. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára úgy fogalmazott, hogy bízik abban, hogy az idén 16 éves ernyőszervezet a jövőben is hozzájárul ahhoz, hogy a nemzetpolitikában sikereket érjen el Magyarország.

Potápi ÁrpádForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A NYEOMSZSZ a nyugati országokban élő magyar közösséget fogja össze, a szervezet mostani közgyűlésén újraválasztotta Deák Ernőt (Ausztria) elnöknek, alelnököknek pedig Bihari Szabolcsot (Svédország) és Klement Kornélt (Németország) jelölték. A régi-új elnök Deák Ernő arról beszélt, hogy büszkék rá, amiért a kormány partnernek tekinti őket.

Nem a kormány "csatlósai" vagyunk, mi meggyőződésből valljuk a magyarságpolitikát, amelyet a jelenlegi magyar kormány képvisel.Hozzátette, hogy a szervezet egyik kiemelkedő feladata a magyar nyelvű oktatás fenntartása, illetve a külföldön születettek magyarságának megőrzése. Bihari Szabolcs alelnök enne kapcsán megjegyezte, hogy a nyugati magyar diaszpórában a második generációs fiatalok magyarságtudata már nem olyan természetes, mint az első generációs emigránsoké volt.

A NYEOMSZSZ a nyugat-európai magyar szervezetek tömörítő ernyőszervezete, amely 2001 őszén alakult meg. Célja, hogy koordinálja Nyugat-Európában a magyarság civil életét, hogy az ott élő magyarok ne veszítsék el a nyelvüket, a kultúrájukat és az identitásukat. A szövetségben 16 ország - Ausztria, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Portugália, Svájc és Svédország - magyar szervezete képviselteti magát.

Potápi Árpád egy kérdésre reagálva kijelentette, hogy "messze nem ért egyet" Fodor Gábor, a Liberálisok pártelnökének a kannabisz legalizálásáról szóló törvénymódosításával, és reményét fejezte ki, hogy a képviselőtársai is így gondolkodnak. "Néha megdöbbenek, hogy némelyek a nem normális dolgokat normálisként eladva próbálják ráerőltetni a szélsőséges nézeteiket a társadalom normális többségére" - fejtette ki.