Gyorsabban elindulhatnak a budapesti kórházfejlesztések

Vágólapra másolva!
Gyorsabban indulhatnak a budapesti kórházfejlesztések, miután a kormány kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a fejlesztésekhez kapcsolódó hatósági eljárásokat.
Vágólapra másolva!

Erről Cserháti Péter, az Egészséges Budapest Program miniszteri biztosa beszélt vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, hogy Tarlós István főpolgármester nagyon korrekt módon állt az ügyhöz, ami azért is fontos, mert több kerület és esetleg a főváros rendezési tervét is módosítani kell hozzá. Ez nem egyszerű eljárás, de ha ebben partnerekre találnak egymásban, akkor előbb indulhatnak és fejeződhetnek be a fejlesztések - mondta Cserháti Péter.

Arról is beszélt, hogy amint megvan a kormánydöntés, és elfogadják a forrásszerkezetet, a legfontosabb a szakhatósági eljárások indítása és felgyorsítása lesz.

A miniszteri biztos elmondta, hogy célszerű a lakosságellátást 1-1,5 millió nagyságrendű területekhez szervezni.

A közép-magyarországi térségben a betegellátást egy északi, egy budai, és egy déli, pesti térség köré lehet jól megszervezni.

Északon a Honvédkórház, Pesten a Haller utcánál nagy összevonással a Baleseti, Idegsebészeti és Szívsebészeti Centrum valósul meg, míg Budán zöldmezős beruházásként a Dobogón épülne új kórház, amelyek együtt centrumkórházak lesznek, és hozzájuk kapcsolódik 21 társkórház.