A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyveket a következő tanévtől, a tankönyvek ingyenességét ugyanis a 9. évfolyamig kiterjesztik - jelentette be Palkovics László.

Az oktatási államtitkár a vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy 2011-ben tűzték ki célul, hogy 2013-tól éves felmenő rendszerben ingyenessé teszik a tankönyveket az általános iskola 1-8. osztályos tanulói számára. Ezt terjesztik ki most a középiskola első évfolyamára.

Palkovics szerint ez a legdrágább évfolyam a családok számára, mivel több olyan könyvet is megvásárolnak ilyenkor a diákoknak, amelyeket a későbbiekben még évekig használnak.

Az államtitkár arról beszélt, hogy a kormány célja, hogy a családoknak minél kisebb terhet jelentsen a gyermekek iskoláztatása, különösen az iskolakezdés. 

Palkovics LászlóForrás: MTI/Marjai János

Elmondta, hogy 2013-2014-es tanévben 614 ezer gyerek kapott ingyenesen tankönyvet, köztük nem csak az akkori első osztályosok, hanem azok is, akik alanyi jogon voltak jogosultak térítésmentes tankönyvellátásra. A 2016-2017-es tanévben már 733 ezren kaptak így tankönyvet, ez a teljes diáklétszám 67 százalékát jelentette: valamennyi alsótagozatos diákot, nemzetiségi, illetve gyógypedagógiai képzésben résztvevő tanulót, továbbá azokat érintette, akik alanyi jogon voltak jogosultak erre. 

2017 szeptemberétől pedig már 1 millió 18 ezer diák kapja majd ingyenesen a tankönyvet. Az 1-9. évfolyamosok mellett azok is, akik jogosultak erre a kedvezményre. Ez az állam számára 2,4 millió forint többletköltséget jelent - mondta Palkovics László.