Magyarország nem változtat a migrációs politikán

Gulyás Gergely
Gulyás Gergely
Vágólapra másolva!
Bármilyen határozatot fogad el az Európai Parlament a hét közepén, Magyarország nem kíván változtatni a migrációról képviselt álláspontján - jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Vágólapra másolva!

Az EP valószínűleg a két, Magyarországot elítélő előterjesztett javaslatból az egyiket el fogja fogadni - mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Értékelése szerint valamennyi támadás a bevándorlással összefüggő véleménykülönbségekre vezethető vissza, s az is látható, hogy Soros György már a látszatra sem adva igyekszik befolyásolni azokat a nemzetközi szervezeteket, amelyek szóba állnak vele.

Nem változik az álláspontunk

Példaként hozta, hogy az Európai Bizottság első embere, Jean-Claude Juncker, helyettese és más biztosok is találkoztak vele, nem tudni milyen minőségben. Nyilvánvaló, hogy a CEU-val, illetve Magyarországgal kapcsolatos ügyekben jött létre a találkozó, amelyen Soros György mindent megtett, hogy csökkentse Magyarország érdekérvényesítési lehetőségeit az EU-ban.

Gulyás Gergely szerint Magyarország nem változtat a bevándorlást érintő álláspontján Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Gulyás Gergely hangsúlyozta: ahogy az eddigi, úgy az

ez utáni határozatok sem változtatnak Magyarország álláspontján.

A néppárti tervezet is kritikus, ugyanakkor olyan véleményeket és felszólításokat rögzít, amelyeknek a magyar kormány ma is megfelel - ismertette, hozzátéve: a kormány párbeszédet folytat az Európai Bizottsággal és rendre a kompromisszumos megoldást keresi. Hozzátette: ez a javaslat meg sem említi a 7. cikkely alkalmazásának lehetőségét.

Gulyás: Együtt tudunk velük élni

A politikus megjegyezte: noha vannak az indítványnak elítélő elemei, a Fidesz az Európai Néppárton belül jobboldalon helyezkedik el, s ma több tagpárt is liberális álláspontot képvisel a migrációban. Együtt tudunk velük élni - fogalmazott.

A baloldal javaslatát egy

Magyarország elleni nyílt támadásként értékelte,

ugyanakkor jelezte, hogy annak sincs semmilyen "kötő ereje". Felhívta a figyelmet arra is, hogy ezeknek a határozatoknak nincs semmilyen kötő ereje, ahogyan a korábbiaknak sem volt, példaként említette ezzel kapcsolatban a Tavares-jelentést.

Tudomásul kell venni azt is, hogy aki magyar részről támogatja a 7. cikkely elfogadását, a szavazati jog elvonására, felfüggesztésére irányuló mechanizmust, annak utána itt a választók előtt kell elszámolnia - szögezte le a Fidesz alelnöke. Kiemelte azt is, hogy az eljárásra nincs semmilyen indok, továbbá az csak elvi lehetőség, ugyanis az államfők és kormányfők teljes egyetértésére lenne szükség, holott még többségre sem számíthatnak a kezdeményezők.