Halálra szurkáltak egy férfit Budapesten

Vágólapra másolva!
Halálra szurkáltak egy 36 éves férfit Budapesten a VII. kerületben. A gyilkosságot egy vita előzte meg.
Vágólapra másolva!

Este, fél kilenc után nem sokkal szóltak a rendőröknek, hogy a budapesti Damjanich utcában veszekedés közben a 43 éves F. Attila leszúrta ismerősét,

aki halálos sérülést szenvedett.

A férfit ugyan még megpróbálták újraéleszteni, de már nem lehetett rajta segíteni.

A gyilkosát még ott, a helyszínen elfogták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ezután megkezdte a helyszíni szemlét.