Embernek, autónak is nekiment a fejszéjével

Vágólapra másolva!
A pesterzsébeti rendőrök keresik azt a férfit, aki verekedett, majd fejszével több járművet megrongált.
Vágólapra másolva!

A nyomozás adatai szerint a 45 éves budapesti L. Attila, és a 31 éves dombrádi V. Zoltán a Budapest XX. kerületében, egy Jókai utcában lévő dohánybolt előtt vitatkozott egy férfival, aki ezután bement az utcában lévő egyik házba. L. Attila és V. Zoltán követték a férfit,majd a lakókkal is összevesztek. Ekkor L.Attila és V. Zoltánt telefonon hívta segítségül több ismerősüket. Köztük a 40 éves nyírmadai Lakatos Bertalant, aki egy fejszével érkezett meg.

Lakatos szintén szóbeli összetűzésbe került a házbeliekkel, ami verekedéssé fajult. Annak során egy férfit könnyebben megsebesített. Majd a verekedést követően Lakatos Bertalan több helyszínen parkoló járművet is megrongált a fejszével.

Forrás: police.hu

A rendőrök azt kérik, hogy ha bárki felismeri, vagy tud segíteni az üggyel kapcsolatban, az vegye fel a kapcsolatot velük az itt megadott módok valamelyikén.