Napsütés, zivatar, viharos szél is lesz

Vágólapra másolva!
Reggel a Dunántúlon, délután főleg a középső tájakon alakul ki zápor, zivatar a gyakran megnövekvő gomolyfelhőkből. Késő délutánra mérséklődik az eleinte még sok helyen erős ÉNy-i szél. 19 és 25 fok között alakul a hőmérséklet. Hidegfronti hatás várható.
Vágólapra másolva!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnap a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett erős gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, amelyből a Dunántúlon néhol, keletebbre szórványosan várható zápor, zivatar.

Az északi szelet nagy területen erős, a Nyugat-Dunántúlon, illetve zivatarok környezetében többfelé viharos lökések kísérik.

Emiatt a szolgálat első fokú figyelmeztetést adott ki.

Forrás: met.hu

Estére fokozatosan veszít erejéből a szél.

Délután, kora este az ország keleti felén, illetve a Duna vonala környékén, jobb eséllyel főként az Alföld középső tájain, a Duna-Tisza közén, a Dél-Alföldön várhatók elszórtan zivatarok. A

zivatarokat 50-80 km/h-s szél, néhol 20 mm-t meghaladó csapadék, jégeső kísérheti.

Záporok, zivatarok a jövő héten is lesznek

A Köpönyeg.hu előrejelzése szerint a jövő hét elején erős gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. Hétfőn inkább a középső területeken, kedden már főleg a Dunántúlon fordulnak elő záporok, zivatarok. Felhőszakadások és jégesők is lehetnek. 24 fok körüli értékeket mérhetünk délutánonként.

Szerdán már csak elvétve valószínű már csapadék, de az északnyugati szél sokfelé megélénkül. Kellemes meleg ígérkezik 24-25 fokkal.