Simicska Lajos tévéjében, a Hír TV-ben volt vendég a Momentum vezetője, Fekete-Győr András. Arról beszélt, hogy még egyszer megtenné csütörtöki akcióját. Emlékeztetésül: a „pártelnök" két másik momentumossal betört az Origo szerkesztőségébe, nekitámadt vezető politikai újságírónknak és kérdőre vonta, hogy miért írt róla úgymond lejárató cikkeket. Minderről videófelvételt készítettek, amit engedély nélkül feltettek a facebook-oldalukra. Nagyjából negyed óra után a cég egyik vezetője megjelent és kidobta őket.

Az Origóba csütörtökön egyébként egy órával azután törtek be, hogy megjelentettünk egy cikket arról, a Momentum vezetői rengeteg pénzt vettek fel HÖK-ös korukban. Ez nem tetszett nekik. Annak ellenére, hogy minden sor igaz volt természetesen. Orosz Anna, a Momentum egyik vezetője egy másik televízióban, az ATV-ben, ahol valódi kérdéseket kapott a műsorvezetőtől, elismerte, hogy az Origo igazat ír, valóban milliókat vettek fel a momentumosok, amikor még a hallgatói önkormányzatban élték mozgalmi életüket.

Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagja bevallotta, hogy az Origo cikke nem hazudott a mozgalom tagjainak hökös jövedelmérőlForrás: spilerblog

(Tényleg csak zárójelben jegyezzük meg: feltehetően azért nézik inkább az ATV Egyenes beszédét, mint Simicska tévéjének hasonló jellegű műsorát, mert az ATV-ben újságírók kérdeznek benne, szemben a Hír TV hetek alatt megbukott beszélgető műsorával, Kálmán Olgával.)

Érdekesebb viszont, hogy Fekete-Győr András következetesen hazudik akciójukról és annak hatásáról. A jogi következményektől félve azt hajtogatja, hogy ők csak úgy besétáltak a szerkesztőségbe. Szinte meghívtuk őket. A pimaszabb hazugság, hogy azt állítja, vezető politikai újságírónk, Kovács Andrásnak lelkiismeretfurdalása volt és megbánta a cikkeket. Ez azért pimasz hazugság, mert azt állítja, hogy lenne mit megbánni. Csakhogy – sajnos sokadszor kell leírnunk, szinte már mi unjuk – minden egyes szó, amit akár Kovács András, akár más újságírónk az Origóban leírt a Momentumról, igaz. Hajnal és a 12 millió forint, a vidéki emberek trágár szidalmazása, a HÖK-pénzek, a Soros-kapcsolat, satöbbi, satöbbi.

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnökeForrás: MTI/Marjai János

Párbeszédet akartak? Erre lett volna lehetőségük, hiszen a hét elején kérdéseket intéztünk hozzájuk. Valahogy, arra nem volt kedvük válaszolni. Inkább betörtek az Origóba.