Elefántház épül Szegeden

2017.05.28. 13:22

Öt ázsiai elefántnak építenek új otthont Szegeden. A szegedi vadasparkban, a gyereknap alkalmával már letették az alapkövet is.

Botka László polgármester elmondta, hogy a Vadaspark felújításába csak az elmúlt tíz évben egymilliárd forintot fektettek. Így megépülhetett egy zsiráfház, valamint egy fóka- és pingvinbemutató is.

A Szegedi Állatkert az ország legfiatalabb állatkertje, amelyet több mint

kétszázezer ember látogat meg évente.

Fotó: Polyak Attila - Origo

Az elefántházat, amely 5 elefántnak adhat otthont, 480 millió forint uniós és hazai támogatással építik fel. Az elefántház alapterülete 1443 négyzetméter, amihez egy 7 ezer négyzetméteres kifutó kapcsolódik majd.

Az elkészülő elefántházba már jövő tavasszal két fiatal hím elefánt költözik be. Az állatkert tervei között az is szerepel, hogy egy szaporodásra alkalmas kis elefántcsaládot hozzanak létre.