Kar nélkül született a gyereke, a kórház nem felelős

Vágólapra másolva!
Csonka bal karral született egy salgótarjáni nő negyedik gyereke. Az asszony a Tényeknek elmondta, hogy terhessége alatt két kórházban, 17 alkalommal járt ultrahangvizsgálaton, de sosem mondták neki, hogy a gyerekkel gond van. Most perel.
Vágólapra másolva!

A hároméves Barnuskának

születése óta hiányzik a bal alkarja,

de ez nem akadályozza meg abban, hogy a gyerekek gondtalan mindennapjait élje, vagy hogy az egyszerűbb házimunkákba besegítsen.

A kórházban, ahol Barnuska született,

17 alkalommal vizsgálták az anyát, amikor terhes volt,

a család mégsem kapott felvilágosítást arról, hogy a kicsi részleges végtaghiánnyal fog születni.

„Mindenféleképpen megtartottuk volna, mert az én kisfiam így is, úgy is. Barnuska így egész, teljes nekünk" – mesélte a Tényeknek Vass Mónika.

Az ügyvédjükkel korábban megpróbálták kikérni a kórháztól az ultrangfelvételeket, de azokat

nem kapták meg.

A független orvosszakértői vélemény szerint pedig senki sem hibázott a kórházban.

Barnuska most gyógytornára jár, amit a család helyben tudott elintézni neki. Az anya új ügyvédet keres, és kártérítést szeretne a kórháztól. A Tények kereste az érintett intézményt, de nem kaptak választ.