Rézből készült aranytömbökre vett fel többmilliárdos hitelt

A rendőrség vádemelési javaslattal fejezte be annak az ügynek a nyomozását, amelyben a gyanúsított több milliárd forintnyi hitelt vett fel gazdasági társaságoktól hamis aranyfedezet mellett.
Vágólapra másolva!
A rendőrség vádemelési javaslattal fejezte be annak az ügynek a nyomozását, amelyben a gyanúsított több milliárd forintnyi hitelt vett fel gazdasági társaságoktól hamis aranyfedezet mellett. 
Vágólapra másolva!

A törökbálinti férfi a gyanú szerint a Lombard Kft. ügyvezetőjeként fedezetlen zálogjegyek benyújtásával különböző nagyságú hiteleket vett fel, azonban azok visszafizetésére lehetősége és szándéka sem volt - írja a police.hu.

Összesen 21 milliárd forint kárt okozott nyolc pénzintézetnek.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a nyomozás során feltárták, hogy a férfi hamis aranyfedezet mellett további hiteleket vett fel több magánszemélytől, illetve gazdasági társaságtól, amelynek során az egyébként réz anyagú „aranytömböket" úgy preparálta, mintha azok valódiak lennének. Ezzel

további 4 milliárd forint kárt okozott a sértetteknek.

Azért, hogy a cég működése szabályszerűnek tűnjön, a gyanúsított a könyvelési adatokat is meghamisította, így az ellenőrzésre hivatott szervek számára a cég valós működése nem volt átlátható.

24 rendbeli csalással, valamint sikkasztással és a számvitel rendjének megsértésével gyanusítják a férfit, aki ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vádemelést javasol.