Jövőre 97 milliárd forinttal több jut az oktatásra

iskola oktatás feladat jelentkezés tanár diák tanuló Itt a megoldás az oktatási rendszer problémáira? család
Vágólapra másolva!
A 2018-as költségvetés 97 milliárd forintos többletforrást biztosít az oktatási ágazatnak - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a budapesti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A kormánypárti politikus hangsúlyozta,

a szocialisták kormányzásának utolsó évében elfogadott büdzséhez képest 2018-ban több mint 550 milliárd forinttal jut több az oktatás teljes területére.

Az államtitkár szerint ez azt jelenti, hogy a teljes oktatási költségvetés több mint a GDP másfél százalékával lesz nagyobb jövőre, mint 2010-ben volt.

– mondta Rétvári Bence.

Jövőre még több pénz jut a diákok ingyenes étkeztetésére.

A jövő évi költségvetésben minden eddiginél magasabb összeg, 79 milliárd forint szerepel erre a célra, 50 milliárd forinttal több, mint a szocialisták utolsó költségvetésében. Hozzátette, ez

az alapja annak, hogy minden rászoruló az iskolaidő mellett a tavaszi, nyári, őszi és téli szünetben is ingyenes étkezéshez juthasson.

A politikus emlékeztetett arra is, hogy idén szeptembertől "begyorsul" az ingyenes tankönyvprogram, amelynek eredményeként az összes felsős évfolyam, valamint a 9. évfolyam is térítésmentesen kapja meg a kiadványokat.

Rétvári Bence közölte, az idén folytatódik a pedagógusok béremelési programja, ami reményeik szerint tovább növeli a tanárok motiváltságát és a pályán tartja a legjobbakat.

Az államtitkár tájékoztatása alapján jövőre a tan- és tornaterem-építési program is felgyorsul – a költségvetés 3 milliárd forinttal támogatja, de uniós támogatások is érkeznek.